Ugrás a tartalomra

Donáth Annát választották a Momentum új elnökének

Létrehozva
Fekete-Győr András lemondása után döntöttek a Momentum Mozgalom új elnökéről a párt vasárnapi küldöttgyűlésén.

A Telex.hu írása szerint, az eredményről szűkszavú közleményben számoltak be:

„A Momentum Mozgalom a mai napon megtartotta elnökségi tisztújító Küldöttgyűlését. A küldöttek döntésének értelmében a Momentum következő elnöke Donáth Anna lesz. Donáth Anna 2016 óta a Momentum oszlopos tagja, 2018-tól 2020-ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta pedig a párt Európai Parlamenti képviselője. Donáth Anna mandátuma jövő nyáron jár le.”

A szavazati arányokról a párt nem közölt semmilyen adatot, de a Telex információi szerint Donáth Annára a küldöttek 47 százaléka voksolt. Orosz Anna 24, Hollai Gábor 12 százalékot kapott.

Donáth Anna a kezdetektől tagja a Momentumnak, két évig a párt alelnöke volt. A 2018-as országgyűlési választáson Óbuda-Békásmegyeren (Budapest 10.) indult, de az igazi ismertséget egy évvel később az EP-választás hozta meg a számára. Cseh Katalin mellett ő is mandátumhoz jutott Brüsszelben, ami jelentősen növelte befolyását a párton belül.

Oroszt sokan esélyesnek tartották, még a héten is többen úgy fogalmaztak a pártból, hogy megjósolhatatlan az eredmény. Orosz népszerűsége a magabiztos előválasztási győzelme óta nőtt meg, de ő is alapító tagja volt a Momentumnak, és aktívan részt vett a Nolimpia kampányban. Miután a Momentum 2018-ban nem került be a parlamentbe, egy évre eltávolodott a párttól. Az önkormányzati választáson már a XI. kerületben mandátumot nyert, majd a testület alpolgármesterré is választotta. Az előválasztáson Budapest 2. választókerületében (Újbuda) legyőzte a DK-s Gy. Németh Erzsébetet, így ő lesz az ellenzéki közös jelölt 2022-ben.

Hollai Gábor ugyancsak elindult az előválasztáson, de ő nem járt sikerrel. Budapest 13. választókerületében a négy jelölt közül csak harmadik lett. A XVI. kerületben önkormányzati képviselő 2019 óta, és a Fővárosi Vízművek Igazgatóságának elnöke. Az mindenképp meglepetés lett volna, ha őt választják meg a párt elnökének.

(Borítókép: Donáth Anna - Facebook)

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.