Ugrás a tartalomra

Hűs árnyat adnak majd az ovisoknak a most ültetett platánok

Létrehozva
A MIVÍZ jóvoltából platánfacsemetéket ültettek el kedd reggel a MIÓVI Avastetői Tagóvodájának gyönyörű kilátást adó udvarán.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az avasi Hajós Alfréd utcában található intézményben korábban ki kellett vágni egy elkorhadt fát, a vezetőség ezt szerette volna pótolni. Lassan két éve, hogy együttműködnek a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft.-vel, hozzájuk fordultak támogatásért.

– Az előző nevelési évben keresett meg minket a vállalat képviselője, felajánlották támogató együttműködésüket – mesélte Nagy Anita, a MIÓVI Avastetői Tagóvodája tagintézmény-vezetője. – Tavaly fénymásolókat kaptunk tőlük, idén pedig segítettek lefesteni a kerítést. Szeptemberben aztán azzal kerestek meg minket, hogy facsemetéket adományoznának az ovinak. Mi választhattuk ki, hogy milyen fát szeretnénk, két platánt igényeltünk. Azért esett erre a fajtára a választásunk, mert hamar megnőnek, és nagy árnyékot adnak. Igyekszünk támogatókat keresni, mindig örülünk a felajánlásoknak.

Az óvoda hét csoporttal működik, közel százharminc gyermek jár az intézménybe, amit a MIVÍZ főleg eszközökkel és munkaerővel támogatott eddig. Ádámcsó Norbert operatív igazgató kiemelte, az idén tizenötéves Miskolc Holding, valamint a tagvállalatai igyekeznek a zöld gondolatokat a gyakorlatba átültetni; fontosnak tartják a fák, erdők szerepét a klímaváltozás megállításában, ezért nemcsak beszélnek, de aktívan ki is veszik részüket a faültetésekből. Legutóbb Miskolc belvárosának legnagyobb közparkjában, a Népkertben ültettek el tizenöt ezüst hárs csemetét a Miskolc Holding Zrt., valamint tagvállalatai kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával a cégcsoporthoz tartozó Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?