A 18 éves Dominik jelenleg fazekasnak tanul a Martin János Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskolában. Teljes jogú jelöltként állt ki diáktársai elé, aki ugyanúgy elvégezte a „beugró” feladatokat: kampányfilmet készített, programot állított össze és felkészült az előre megadottak szerint. Végig az volt a fő üzenete, hogy számára mindenki egyenlő és a város teljes diákságát szeretné képviselni.
A beszélgetésünket azzal indítja Samu Dominik, hogy „egészségesen születtem, csak az oxigénhiány miatt letapadtak az izmaim és ezért vagyok mozgáskorlátozott”. Alapfokú tanulmányait a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Tagozatán végezte el. Ez az az intézmény, amely a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában működve lehetőséget biztosít a tartós kórházi ápolásra szoruló gyermekeknek, hogy gyógyulásuk mellett tanuljanak. Ezekben az években több úszó-, író- és szavalóversenyen indult el.
Hétéves korában kezdett el járni, és mintegy két évvel ezelőtt jutott el oda, hogy egyedül, esetleg kisebb támogatással képes közlekedni. Korábban kerekesszéket használt. Mint mondja, azóta sokkal könnyebb az élete „járásban, önellátásban és életfelfogásban is”.
„Én nem nézem, ha valaki valamilyen formában sérült” – magyarázza hitvallását. „El tudom képzelni, hogy neki milyen nehéz lehet az élete” – teszi hozzá. Saját példáján azt tapasztalja, hogy vannak olyan emberek, akik figyelembe veszik a fogyatékossággal élők igényeit, mások viszont nem foglalkoznak ezekkel.
Jó ötletnek tartja, hogy létezik a fogyatékossággal élő emberek december 3-i világnapja. „Mi is emberek vagyunk, akiknek látszódnia kell, még ha nem is vagyunk olyanok, mint az átlag. Nekünk is vannak érzéseink.” – vallja ezzel kapcsolatban.
Bár nem ő lett végül Miskolc diákpolgármestere, a MIDÖK munkájában továbbra is részt vesz. Azt mondja, hogy egy elfogadó közegbe került be és nem érzi, hogy veszített volna: „még nyertem is!” – mondja büszkén. A diákönkormányzatban tovább képviselheti azokat az elveket, amikben hisz. A hátrányos helyzetű diáktársak ügye fontos számára, de gyorsan hozzáteszi, hogy a többiekről sem feledkezik meg.”Ha bármiben tudok, akkor segítek” – zárja a beszélgetést.
