Ugrás a tartalomra

Megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának

Létrehozva
A 736 fős parlamentben 707 képviselő vett részt a kancellárválasztáson, és 395-en támogatták a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusát. Ez 26-tal több a minimálisan szükséges 369-nél.

Olaf Scholz a második világháború utáni Németország kilencedik - és negyedik szociáldemokrata - kancellárja. Elődje, a 2005-ben hivatalba lépett Angela Merkel négy ciklus - 5860 nap - után, önként távozik a tisztségéből.

Az új kancellár megválasztása után majd Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hivatalában átveszi megbízólevelét - ezzel az aktussal száll át rá a kancellári jogkör - majd a Bundestagban leteszi hivatali esküjét.

Olaf Scholz kormányát az SPD, a Zöldek és liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója alkotja. A minisztereket a szövetségi elnök nevezi ki, majd ők is leteszik a hivatali esküt a Bundestagban, ugyancsak szerdán.

A Scholz-kormány 2005 óta az első szociáldemokrata vezetésű kormány Németországban, és az első olyan kormány az ország második világháború utáni történetében, amelyet három partner alkot.

Borítókép: Olaf Scholz; Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.