Ugrás a tartalomra

Miskolcon is bajba kerülhet a közétkeztetés

Létrehozva
A szolgáltatást kivitelező cég mintegy 450 millió forintos többlettámogatásra tart igényt, az önkormányzat azonban ezt nem tudja megadni. Hogy elkerülje a város a „szolgáltatási minimum” állapotát, kormányzati beavatkozásra van szüksége Miskolcnak. Erre Szopkó Tibor alpolgármester hívta fel a figyelmet.

A városvezető kifejtette, hogy a probléma – amely országos szinten érinti az önkormányzatokat – több tényező miatt állt elő. „Az alapanyagok árait és az energiaárakat érintő infláció, a bérszint emelkedése és egy kormányrendelet miatt közel 450 millió forintos többlettámogatási igényt nyújtott be a szolgáltató a miskolci önkormányzathoz” – kezdte Szopkó Tibor.

Kép
Szopkó Tibor alpolgármester; MiNap-archív; Fotó: Beregi László

Az alpolgármester hozzátette, hogy az önkormányzat elismeri a többletforrásra vonatkozó igényt, „azonban nincs meg bennünk az a képesség, hogy ezt a közel félmilliárd forintos összeget finanszírozzuk” – mint fogalmazott.

Az említett törvény értelmében idén január 1-től kezdődően a közétkeztetésben használt élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia – rövid ellátási láncon keresztül, amikor az élelmiszer és a konyha között csak egy szereplő van. Ez az ebédárak növekedését hozza magával.

A városvezető kifejtette: június 30-ig nem emelhetőek az ellátottak számára előírt térítési díjak. „Nincs is ilyen szándékunk. Polgármester úr már jelezte a problémát a Pénzügyminisztérium felé. Azonnali és nagymértékű állami beavatkozásra van szükség Miskolcon is!” – utalt arra, hogy a város nem képes eleget tenni a többletköltségre vonatkozó közétkeztetői kérésnek.

Zárásként elmondta Szopkó Tibor: fennáll a veszélye annak, hogy a szolgáltató a jogszabályok által előírt minimumra csökkentheti le az adagok mennyiségét és minőségét.

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.