Ugrás a tartalomra

„Van értelme felkelni!” – a Baráthegyi Majorság diadaláról

Létrehozva
Idén először adták át az "Érték Vagy!"-díjakat. Az öt kategória egyike „Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója” cím volt, melyet a Szimbiózis Alapítványnak ítéltek. A miskolciak a kitüntetést Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkártól múlt héten vehették át a fővárosban.
Kép
Olyan cégek, szervezetek vagy magánszemélyek kapták az elismerést, akik példaértékűen segítik a megváltozott munkaképességű foglalkoztatás megerősítését | Fotók: Mocsári László

Az indoklás szerint a Baráthegyi Majorság Közössége a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása érdekében végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat és az ezzel járó „Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója” címet. 

– Sokan izgalommal szemlélik azokat a különböző termékfejlesztéseket és szolgáltatásokat, amiben az alapítvány is aktív. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy figyelnek a háttérben zajló munkákra is – fejezte ki örömét Jakubinyi László. A kuratóriumi elnök úgy véli, ez a kategória azért is izgalmas, mert egy olyasfajta paradigmaváltás folyik a szociális ellátórendszerben, melynek következtében a hangsúly a nagy intézményekről egyre inkább a kisebbekre helyeződik. 

A Baráthegyi Majorság a Szimbiózis Alapítvány legnagyobb szervezeti egysége. Az ország első szociális farmja, ahol a dolgozók nagy része fogyatékossággal élő. Az öthektáros területen kertészet, állattartás, különböző kézműves műhelyek, turisztikai szolgáltatás (erdei iskola, családbarát panzió) és élelmiszergyártás (főzőkonyha, tej- és gyümölcsfeldolgozó kisüzemek) működnek.

Kép
Jelenleg is van befejeződő projektjük, rövidesen új épületüket is átadják, valamint új termékeikkel is piacra fognak lépni a közeljövőben

– Most már arról is beszélnek, hogy miért van értelme reggel felkelni, és hogy nem csupán lakhatást és élelmet kell biztosítani a klienseknek, hanem az értelmes életet is – nyugtázta elégedetten. – Mi nem a hagyományos foglalkoztatást végezzük. Piacra termelünk, és nagyáruházakban is kapni lehet a termékeinket. A fogyatékosok a turisztikai ágazatban való megjelenése is teljesen újszerű jelenség – húzta alá az elnök.

Turisztikai programjuk során átlagosan évi kettőezer vendégnapot teljesítettek az elmúlt években. A hazai transzformációs turizmus úttörőiként a vendégvárók náluk azok a fogyatékossággal élő kollégák, akik pozitív szerepkörük kapcsán a társadalmi integráció hatékony képviselői – ezzel mindannyian lehetőséget kapnak a személyre szabott és értékteremtő munkavégzésre.  

Kép
A közösség nevében a díjat a konyhán és a panzióban dolgozó kolléganőjük vehette át

– A kitüntetés felelősséggel jár. Nem mindegy, hogy milyen tapasztalatokat adunk át. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a nehézségekről is beszéljünk. Éppen ezért aktívan vonjuk be a fogyatékossággal élőket a tapasztalatok átadásába is – tért ki végezetül Jakubinyi László megannyi küldetésük egyikére. 

A konferencián a Szimbiózis Alapítvány meghívást kapott a „Hogyan lesz a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos emberek foglalkoztatása egyszerre értékteremtés és közösségerősítés?” c. kerekasztal beszélgetésre. Kiállítóként pedig lehetőséget kapott arra is, hogy bemutassa a Baráthegyi Kincsestár termékeit (lekvárokat, szörpöket, sült teákat és különféle tejtermékeket).

Ez is érdekelhet

Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.
Martinban szerepelnek
MiskolcSport
A hétvégén Szlovákiában versenyeznek a DVTK atlétái.
Értéket teremt a miskolci gazdasági életben
MiskolcGazdaság
A miskolci gazdasági élet egyik meghatározó szereplőjét ismerték el a dr. Szentpáli István Kamarai Díjjal: Bodnár László, a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője kapta az elismerést, példaértékű szakmai munkájáért és a kamarai közéletben vállalt aktív szerepéért.