Ugrás a tartalomra

A Warner letiltatta az egyik videót, amiben a Fidesz Dr. Genyaként ábrázolja Gyurcsányt

Létrehozva
A kampányra készített és átírt felvételen Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is látható. Utóbbi Kicsi Énként. Ám úgy tűnik, a kampányanyag gyártói nem fizettek jogdíjat az Austin Powers jogait birtokló cégnek.

A jogtulajdonos Warner Bros. Entertainment leszedette a YouTube-ról az egyik olyan felvételt, amiben a magyar ellenzéket figurázta ki a Fidesz és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – derül ki Hadházy Ákos szerda délelőtti Facebook-bejegyzéséből.

Kép

A videó a „KicsiKÉM – Sir Austin Powers 2.” című film egyfajta átirata: ebben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Dr. Genyaként jelenik meg, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt pedig annak klónjaként, Kicsi Énként. Mellettük Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is látható.

Csakhogy a felvétel eredetije az amerikai WarnerMedia szellemi tulajdonát képezi, az átírást pedig – mint utólag kiderült – egyáltalán nem nézték jó szemmel. Az egyik ilyen videó mostanra ugyanis eltűnt. Hadházy ezt úgy kommentálta, hogy „a primitív miniferis” videót ezek szerint a Warner engedélye nélkül lopták az Austin Powers című filmből.”

Érdekes kérdés, hogy mennyire számítanak jogtisztának ezek alapján azok az óriásplakátok, amikkel teleragasztották az országot.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.