Ugrás a tartalomra

Róna Pétert jelöli köztársasági elnöknek az egyesült ellenzék

Létrehozva
Erről hétfő délben adtak tájékoztatást az ellenzéki pártok. 
Kép
Róna Péter. Fotó: 24.hu

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – hétfő délben küldték ki erről a sajtóközleményt az ellenzéki pártok.

A Telex felidézi, az elmúlt napokban több névről is lehetett hallani mint lehetséges államfőjelölt. Iványi Gábort már meg is kérdezte Márki-Zay Péter, hogy elfogadná-e a pártok felkérését, ám sajtóértesülések szerint a Jobbik nem támogatta a metodista lelkészt. Mellette még Elek István és Róna Péter jelöléséről is szivárogtak ki információk.
 

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.