Ugrás a tartalomra

Jelmezversennyel készül a farsangra a MIDÖK

Létrehozva
Az idei év első nyilvános saját szervezésű programjára készül a Miskolc Városi Diákönkormányzat. Február 25-én, a Hősök terére várják azokat a farsangi hangulatú diákokat, akik szívesen jelmezbe öltöznének.

Mint írtuk, idén sem pihen a MIDÖK, számos programot terveztek be erre a félévre. Hudák Lilla diákpolgármester elmondta, szerettek volna lehetőséget adni az alkotó kedvű diáktársaknak: álljanak elő jelmezötletekkel, esetleg csillantsák meg kézügyességüket és készítsenek maguk valami különlegeset.

Kép
Hudák Lilla; MiNap-archív; Fotó: Beregi László

Az elnökség úgy gondolta, hogy szívesen megjutalmaznák az erőfeszítést, illetve az is szempont volt, hogy akinek nincsen lehetősége farsangi élményeket szerezni – például, mert az iskolája nem rendez semmi ilyesmit –, annak is jusson egy szelet maszkabál.

Ezen a ponton gyorsan hozzátette a diákpolgármester, hogy júniusban szeretnének tető alá hozni egy diákbált, ezért most nem is gondolkodtak abban, hogy álarcos bálra invitálják a diáktársakat.

Preview Image
A tavalyi év egyik nagy durranása volta Jégkoridisco; MiNap-archív; Fotók: Juhász Ákos

Ilyen előzmények után döntöttek úgy, hogy február 25-én, 17 órától a Hősök terére várnak bárkit, aki tanulói jogviszonnyal rendelkezik valamelyik miskolci oktatási intézményben. A jelentkezők három kategóriában indulhatnak: beöltözhetnek csoportosan, egyénileg, vagy nevezhetnek DIY, azaz saját készítésű jelmezzel. A háromtagú zsűrit Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Vályi Zsolt rádiós műsorvezető és Varga Boglárka, a MIDÖK egyik alelnöke alkotják.

Jelentkezni a miskolcdok2021@gmail.com e-mail címen, vagy a Miskolci Városi Diákönkormányzat Facebook/Instagram-oldalán keresztül küldött üzenetben lehet, február 20-ig: névvel, korral, oktatási intézménnyel és a választott kategória megjelölésével.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.