Ugrás a tartalomra

Elutasította Varga László előterjesztését a parlament igazságügyi bizottsága

Létrehozva
A miskolci képviselő azt javasolta, a büntetőügybe keveredett politikusok esetében függesszék fel a távozási pénzek kifizetését a jogerős felmentő ítélet megszületéséig. A fideszes többség szerint ez nem jó ötlet.
Kép

Hétfőn tárgyalta a parlament igazságügyi bizottsága azt az MSZP-s javaslatot, amely a büntetőeljárás alá vont állami vezetők végkielégítésének és szabadságmegváltásának felfüggesztését kezdeményezte a kormánynál – írja a 24.hu.

Az ülés elején Varga László terjesztette elő az indítványt. Erre szerinte azért lenne szükség, mert társadalmi felháborodást keltett, hogy Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár a vele szemben felmerült komoly korrupciós vádak ellenére is jogosult a lemondása után járó végkielégítésre. Varga ezért határozati javaslatában azt kérte a kormánytól, hogy

a büntetőügybe keveredett politikusok esetében függessze fel a távozási pénzek kifizetését a jogerős felmentő ítélet megszületéséig.

A kormányoldalról senki sem akart hozzászólni a témához, így jött a szavazás: hét nem és három igen ellenében elutasították a javaslatot.

- Az különösebben nem lepett meg, hogy a kormányoldal nem támogatta a javaslatunkat, viszont az, hogy mindezt nem is indokolták, az már nekem is szokatlan volt

– mondta a 24.hu-nak Varga László.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.