Ugrás a tartalomra

Az ellenzéki nagygyűlés buszára szálltak a dunapataji békemenetesek

Létrehozva
Több száz busz indult kedden reggel az ország különböző pontjairól a budapesti Békemenetre, egy dunapataji csapat azonban eltévesztette a járművet.

Kalocsáról ugyanis az ellenzék nagygyűlésére is különjárat vitte a szimpatizánsokat, amely Dunapatajon is megállt, hogy felvegyen egy ottani, az utazásra előre bejelentkezett baloldali tüntetőt. Vele azonban még három ember is felszállt. A transzparenseket betették a csomagtartóba és elfoglalták az üres helyeket. Indulás után a Bács-Kiskun megyei 3. választókerület közös ellenzéki képviselőjelöltjétől megkapták a kék szalagokat és az ellenzék kampánydalának szövegét - írta meg szerdán a 24.hu.

Magóné Tóth Gyöngyi Mária a portálnak azt mondta, a társaságnak a kampánydal tanulmányozása közben lett gyanús, hogy nem a békemenetes társaságba kerültek.

"Miután kiderült számukra, hogy nem a fideszes Font Sándor buszán utaznak, ragaszkodtak hozzá, hogy Solton leszállnak, pedig fel is vihettük volna őket Budapestre" – mondta a DK politikusa.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.