Ugrás a tartalomra

Ismét riasztották a magyar Gripeneket

Létrehozva
Újabb bombafenyegetés miatt szálltak fel a magyar vadászgépek hétfő hajnalban.

Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit március 21-én, a hajnali órákban egy török felségjelzésű, Moszkvából Isztambulba tartó civil repülőgép miatt, írja az MTI-re hivatkozva a Telex.

A Moszkvából Isztambulba tartó repülőgép a lengyel légtér felett kapott bombafenyegetést, amely miatt a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja elrendelte a magyar Gripenek felszállását.

A török felségjelzésű gépet a magyar légtérbe érkezéskor a vadászgépek azonosították, majd a magyar-román határig kísérték, ahol elhagyta a magyar légteret. A Gripenek a gép a magyar légtérből való kilépése után a térségben maradtak és járőr feladatot hajtottak végre, majd ezt követően tértek vissza a kecskeméti bázisra.

Két napja, március 19-én szintén bombafenyegetést jelzett egy civil gép, és amiatt riasztották a Gripeneket. Az egy Grúziából Lengyelországba tartó civil Airbus A-321-es volt.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.