Ugrás a tartalomra

Víz világnapja - szemléletformálásba kezd a MIVÍZ

Létrehozva
Új ivókutakat telepít, "vízivillamost" indít, valamint közoktatási és önkormányzati intézményekben előadásokkal hívja fel a figyelmet a víztakarékosságra egy nyertes projektnek köszönhetően a MIVÍZ Kft.

Éppen a víz világnapján, kedden tartotta meg a "Víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás a MIVÍZ Kft. szolgáltatási területén" című projekt nyitórendezvényét a közműszolgáltató. Az eseménynek a városháza Díszterme adott otthont, ahol az előadók a víztakarékosságra, a felelős vízhasználatra és a környezettudatosságra hívták fel a figyelmet.

Kép
Fotók: Mocsári László

A projekt a miskolci és felsőzsolcai lakosság szemléletformálására fókuszál. Hamarosan új ivókutakat építenek ki, és elindul egy úgynevezett "vízvillamos" is a városban: a járaton fontosabb üzeneteket közölnek majd képeken és videókon az utasokkal. Ezek mellett számos előadás, rendezvény is kapcsolódik a decemberig tartó programsorozathoz.

Március 22-e a víz világnapja. Erről 1992-ben az ENSZ riói környezetvédelmi konferenciáján döntöttek azért, hogy felhívják a figyelmet az ivóvízkészletek védelmére.

Kép

A MIVÍZ még 2019-ben nyújtott be egy pályázatot szemléletformálásra, amire aztán hiába nyert el több mint 58 millió forintot, a kirobbanó koronavírus világjárvány miatt nem indíthatták el - mondta el köszöntőjében Ádámcsó Norbert, a víziközmű-szolgáltató operatív igazgatója. Felidézte, hogy a vízminőséget javító beruházásokkal már korábban elkészültek, így most egyebek mellett a szemléletformálásra, a lakosság tájékoztatására fordítják a figyelmet.

Miskolcon a víz- és szennyvízszolgáltatás 109 éve indult el, és napjainkban a csapokból kiváló minőségű víz folyik. A város vízellátása elsősorban a Bükk karsztvizeire épül, és naponta 35-45 ezer köbméter a borsodi megyeszékhely vízfogyasztása.

- A város felhasználói szinte száz százalékban karsztvizet kapnak, gyakorlatilag a forrástól - emelte ki Vojtilla László ügyvezető. - Tehát ha megnyitjuk a csapot Miskolcon, akkor forrásvizet kapunk, ami ráadásul nagyon hamar megérkezik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy semmi más módon nem lehet olyan friss vízhez jutni, mint a csapból - tette hozzá.

Kép

A víz világnapján nagyobb figyelmet kap a tiszta víz fontossága és az édesvízkészletek veszélyeztetettsége Miskolc alpolgármestere szerint.

- A miskolciak - összhangban az országos tendenciákkal - sajnos még mindig előnyben részesítik a műanyagpalackos ivóvizet a csapvízzel szemben - mondta Badány Lajos. - Ezért is fontos a szemléletformálás, hogy felhívjuk a figyelmet a mindenki által elérhető tiszta ivóvíz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Kép

A műanyagpalackos víz fogyasztásával nő a hulladék mennyisége. Kutatások bizonyítják, hogy éves szinten 90 ezer darab mikroműanyag-részecskét visz be a szervezetébe az, aki csak palackozott italokat fogyaszt. Aki viszont csak csapvizet iszik, elenyésző mennyiségű műanyag darabkát juttat be a szervezetébe. A víz világnapján arra is felhívták a figyelmet, hogy Földünkön még jelenleg is 2 milliárd ember él biztonságos vízhozzáférés nélkül.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.