Ugrás a tartalomra

Ignácz Dávid: nem történt rendkívüli esemény Miskolcon

Létrehozva
A helyi választási iroda vezetőjétől megtudtuk azt is a választás végét követően, hogy voltak olyan szavazókörök Miskolcon, ahol kirívóan, országos átlag fölött sokan, illetve olyanok is, ahol nagyon kevesen mentek el voksolni.

Miskolcon a választásra jogosultak 64,02 százaléka járult az urnákhoz este fél hétig, ez körülbelül két százalékkal magasabb, mint a megyei átlag, de még mindig több mint három százalékkal marad az országos átlag alatt.

Pozitív rekorder egyértelműen az ómassai 129-es szavazókör, ahol a választásra jogosultak 78,45 százaléka ment voksolni, de erős volt még a belváros, a 8-as választókerületben, valamint az 51-esben is több mint 77 százaléka voksolt a választóknak. Ezek csak a rekorderek, de hetven százalék feletti volt a részvétel még számtalan szavazókörben, köztük több belvárosi körben, de Miskolctapolcán, Görömbölyön és Hejőcsabán is.

A negatív rekorder a lyukóbányai 87-es szavazókör lett: itt a választásra jogosultak mindössze 29,39 százaléka járult az urnákhoz. Gyengén muzsikált az egyik selyemréti szavazókör is: a Petőfi Sándor Kollégiumban található 5-ös szavazókörben a választásra jogosultak mindössze 38,2 százaléka ment el voksolni. Hasonló volt a helyzet a Bolyai Farkas utcában található 93-as szavazókörben, ott 38,29, a 94-esben 44, míg a 98-asban 48 százalékos volt a részvétel. Ötven százalék alatt maradt még a szavazók száma az avasi 28-as, 30-as, 38-as szavazókörben, a Szentpéteri kapui 60-as és 61-es szavazókörökben, a Győri kapui 69-es szavazókörben.

Kép
Nagyobb sorok nem alakultak ki a két miskolci választókörzetben, maximum 10-15 percet kellett várni. | Fotó: Juhász Ákos

- Rendkívül esemény Miskolcon nem történt, a szavazókörök pontosan 6 órakor megnyitottak. Nagy volt a részvételi hajlandóság, magam is azt tapasztaltam, hogy 5-10 percet kellett várni. Jelentősebb sorok azonban idén nem alakultak ki, köszönhetően annak, hogy a 2018-as tapasztalatokból kiindulva felkészültünk az egyes választóköröknél. Ezúton is köszönöm kollégáimnak a gördülékeny lebonyolítást - mondta Ignácz Dávid jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Hozzátette, este 7 órakor minden szavazókörben lezárták az urnákat, az adminisztráció után kezdik el azokat kinyitni, majd számolni a szavazatokat; elsőként az egyéni körzeti szavazólapokat, majd a listás szavazatokat, végül a népszavazás szavazólapjait.

Országszerte szinte minden helyszínen véget ért a szavazás, néhány szavazókörben még kevesen sorban állnak, ők 10-15 percen belül be tudják fejezni a szavazást - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap este 8 óra körül.

Hozzátette: azzal számolnak, hogy várhatóan este 9 után érkezhetnek az első, alacsonyabb feldolgozottságú adatok. Felhívta ugyanakkora figyelmet arra: a vasárnapi adatközlések előzetes eredménynek minősülnek.

Elmondta: napközben néhány helyen sorok alakultak ki, ennek oka az volt, hogy most először volt közös eljárásban parlamenti választás és népszavazás, több idő kellett a névjegyzék aláírására, a szavazólap átvételére, a választópolgárok több időt töltöttek a szavazófülkében. Megjegyezte, sem az átjelentkezéssel szavazóknak kijelölt szavazókörökben, sem a normál szavazókörökben nem alakultak ki olyan sorok, ami miatt ne tudtak volna időben zárni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.