Ugrás a tartalomra

Új elnöke van a Momentumnak

Létrehozva
Gelencsér Ferenc Donáth Annát váltja a poszton.
Kép
Gelencsér Ferenc

A Momentum küldöttgyűlése Gelencsér Ferencet választotta a párt új elnökének - közölte az ellenzéki párt vasárnap.

Mint fogalmaznak, Gelencsér Ferenc a Momentum egyik alapítója. Volt helyi szervezeti vezető, választott önkormányzati képviselő, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere, jelenleg pedig országgyűlési képviselő, a Momentum-frakció helyettes vezetője.
    
Az elnökség további 6 tagját is vasárnap választják meg. Az új elnökség mandátuma 2 évre szól - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.