Ugrás a tartalomra

Elismerésben részesültek a késes rabló elfogói

Létrehozva
Dicséretben és elismerésben részesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azokat, akik részt vettek egy miskolci támadó elfogásában.
Kép
Forrás: police.hu

Ahogy arról korábban a minap.hu is beszámolt, Miskolcon késsel rátámadtak egy trafikos eladóra. A rabló több mint 100 ezer forinttal és némi dohánytermékkel távozott a helyszínről. A sértett azonnal riasztást adott a Telmon Kft. diszpécserszolgálatához, ahonnan rögvest értesítették a rendőrséget az eseményekről. Mindeközben az eladónő segítséget kért az utcán egy férfitól is. Raffael László határozott fellépése eredményeként visszatartotta a támadót az időközben kiértesített rendőrök helyszínre érkezéséig, akik a tetthely közelben elfogták a rablót.

Dr. Kiss Attila rendőrfőkapitány, és Szűcs Tibor a Telmon Kft. ügyvezető igazgatója szolgálati feladatainak kiemelkedő ellátásáért, az eredményes rendőri intézkedés elősegítése, valamint a jogsértés elkövetőjének előállítása érdekében nyújtott kiemelkedő teljesítménye miatt dicséretben és elismerésben részsítette:

Simó Zoltán r. zászlóst, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrs körzeti megbízottját;

Bak Attila r. őrmestert, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrs járőrét;

Balogh Bernadette r. századost a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ fő ügyeletesét, 
Raffael Lászlót és az érintett Nemzeti Dohánybolt eladónőjét.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.