Ugrás a tartalomra

Kutyabarát hely lett a megyei könyvtár

Létrehozva
Csütörtökön hivatalosan is kutyabarát intézménnyé vált a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Csoma-Simon Mária igazgatóhelyettes köszöntötte az avató vendégeit a könyvtár előtti téren, majd Faitli Eszter, a kezdeményezés ötletgazdája, ismertette a kutyabarát könyvtár házirendjét. A kutyások az épület földszintjének kölcsönzőpultját és a böngészőt látogathatják ezentúl meghatározott keretek szerint, mindemellett a kihelyezett itatótálaknak köszönhetően lehetőség van a kutyusok szomját oltani.

Kép

Két kutyás szervezet is támogatta az eseményt. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola munkatársai 2006 óta azon munkálkodnak, hogy javítsák látássérült embertársaink életminőségét vakvezető kutyák kiképezésével, ugyanakkor céljuknak tekintik a társadalmi szemléletformálást is, éppen ezért érzékenyítő bemutatóval készültek, bárki kipróbálhatta, milyen az, ha a közlekedésben egy képzett kutya a segítőnk.

Kép

A Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület 2021-ben alakult, fő tevékenységük eltűnt emberek, személyek felkutatása. A keleti országrész több megyéjéből rendelkeznek tagokkal. Kutyáik között található nyomkövető és területkutató, személykereső is. Az esemény résztvevői átélhették például, milyen, ha egy mentőkutya talál rájuk. Az egyesület tagjai családtagként kezelik kutyáikat, elmondásuk szerint a könyvtárat is együtt látogatják.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.