Ugrás a tartalomra

Tizenkét közterület lelt örökbefogadóra

Létrehozva
Az Európa téren már látható a civilek munkájának nyoma, rövidesen pedig a többi helyszínen is elkezdhetik megvalósítani elképzeléseiket a jelentkezők.
Kép
Az Európa tér csak az első volt az örökbefogadások sorában. Fotó: Horváth Csongor

Összesen tizenkét közterületet fogadtak örökbe miskolci vállalkozók és helyi civilek azon a pályázaton, amit tavasszal hirdetett meg a miskolci polgármesteri hivatal. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, az akció célja a városlakókkal közösen tegyék élhetőbbé Miskolc tereit, közeit, utcáit.

Az egyik gazdaára lelt terület az Európa tér, ennek rendbetételét már hetekkel ezelőtt megkezdte az örökbefogadók, vagyis a Padtársak civil közösség és a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület (SZIVE). Itt mostanra már látványos a változás: a virágágyásokból eltűnt a gaz, a tér központi helyén található EU-s csillagokat pedig újrafestették.

Miskolc főkertésze a Miskolci Naplónak elmondta, a pályázati határidő végét követően minden jelentkezővel felvették a kapcsolatot, több esetben az adott helyszínen történtek egyeztetések annak érdekében, hogy tisztázzák az elvégzendő feladatokat és a lehetőségeket. Czifrusz Natália elmondása szerint az örökbefogadók nagyon kreatív ötletekkel jelentkeztek.

- Voltak olyanok, akik egy-egy korlát lefestésére, szemétszedésre, vagy éppen fatelepítésre jelentkeztek, és olyanok is, akik akár támogatókkal együttműködve egy komplett terület tisztántartását, sőt adott esetben akár fejlesztését tűzték ki célul – tette hozzá.

Dr. Barkóczi István, a Népkerti Vigadó tulajdonosa például a vendéglátóegység közvetlen környezetének növényápolási munkáin túl egy növényágy kialakítását, valamint hulladékgyűjtők kihelyezését is vállalta a Népkertben, a Dr. Park pedig az általa örökbefogadott terülten (a hejőcsabai Bárczay-kastély mögött) valósítaná meg az első Miskolci Ötletmaratonon megismert AngyalParkot, vagyis a meg nem született gyermekek emlékhelyét.

„Sőt ezen túlmenve a területen található focipálya rendbetételét és közösségi tér kialakítását is vállalta” – tette hozzá a főkertész, aki hozzátette még. Közösségi teret hozna létre a Kilián-déli közösség is a városrészben az általuk örökbefogadott területen.

Czifrusz Natália hozzátette, rövidesen minden örökbefogadó megkapja a munkákhoz szükséges engedélyeket, hozzájárulásokat, a művelet végén pedig mindenkinek beszámolót kell majd készítenie.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.