Ugrás a tartalomra

Itt otthonra talál cinke s csúszka

Létrehozva
A környezetünknek túl kell élni minket – Bazin Levente önkormányzati képviselő elkötelezetten kiáll a tudatos környezetvédelem és a zöld politika mellett, ezért fogadott örökbe madárodút a Városgazda akciója keretében. A napokban meg is látogatta a kis albérlőket.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

- A madárlak egyéves gondozását és karbantartását a Városgazda végzi, nekünk pedig annyi a dolgunk, hogy örüljünk a természet közelségének és annak, hogy segítjük, óvjuk a minket körülvevő élőlényeket - fogalmazott Bazin Levente.

Az önkormányzati képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy sohasem késő elkezdeni védeni a környezetünket, de a legjobbat akkor cselekedjük, ha már a legfiatalabb generációt is aktívan bevonjuk a szemléletformálásba. A madárodú örökbe fogadása pedig kiváló alkalom erre, vélekedett.

Mint ismert, száz madárodút helyezett ki kora tavasszal Miskolcon a Városgazda Kft. a Magyar Madártani Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportjával közösen. Javaslatukra két méretben készítették el az odúkat: a kisebb típus kifejezetten az apró termetű cinkefajok (barátcinege, kék cinege) számára, a nagyobb pedig a harkály vájta odú mesterséges változata. Ez a nagyobb méretű énekesmadaraink számára készült, csakúgy, mint a széncinege, a nyaktekercs, a légykapó, a csúszka és a verébfélék.

Kép

Egy háborítatlan környezetben a fakopáncsok az idős, beteg fákban egy év alatt több odút is készítenek a fészkelőüregük, illetve a fakártevők utáni kutatás során. Egy a bökkenő: a harkályok a beteg, idősödő fákat veszik kezelésbe, amiktől a tulajdonosok azonban igyekeznek mielőbb megszabadulni. Ennek következtében a lakóhelyek közelében igencsak megcsappant a harkályok, és így a fészkelésre alkalmas odúk száma is.

Ez is érdekelhet

96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.
Szigetelik az Avalon társasház homlokzatát
Toronydarut bontanak, forgalomkorlátozás lesz a belvárosban
Miskolc
Fokozott figyelmet és türelmet kérnek az autósoktól.
A miskolci kórházat is érinti a most bejelentett kormányzati intézkedés
MiskolcBelföldEgészség
Megújulnak a korházi hűtési rendszerek.