Ugrás a tartalomra

Új elnöke van a Jobbiknak

Létrehozva
A tisztújító ülésen Gyöngyösi Márton 153 szavazatot kapott, ez 68 százalékos többséget jelent.

Gyöngyösi Mártont, a Jobbik Európai Parlamenti képviselőjét választották meg a párt új elnökének elnökének – derült ki szombaton a párt sajtóközleményéből. Az elnöki pozícióért Ander Balázs, Földi István és Gyöngyösi Márton indultak. Bár a párt tavasszal két évre bizalmat szavazott Jakab Péternek, a miskolci politikus egy hónappal később a párton belüli belharcok miatt lemondott. „A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok” – indokolta akkor a döntést Jakab Péter, akinek a parlamentben a képviselői tisztsége továbbra is megmarad.

A párt a választását Facebook oldalán is közzé tette.

A tisztújító ülésen Gyöngyösi Márton 153 szavazatot kapott, ez 68 százalékos többséget jelent.
Beszédében az új elnök nem csak a Fidesznek, de az egész jobboldalnak - köztük magának a jelenlegi Jobbiknak - is odaszúrt.

- Mostantól a közös céljainkra kell koncentrálnunk, hogy reményt adjunk a magyar embereknek. A Jobbik elnökeként egy nemzeti, konzervatív pártot szeretnék vezetni és építeni, ma ugyanis Magyarországon nincsen valódi nemzeti és valódi konzervatív párt a politikai palettán. A Jobbik egy konzervatív és Európa párti párt lesz - fogalmazott Gyöngyösi Márton.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.