Ugrás a tartalomra

Országos drágulás, de Miskolcon fejlesztenek is

Létrehozva
A Szentpéteri kapui temető történetének eddigi legnagyobb fejlesztésén esik át a tervek szerint még idén, a Perecesi és a Vasgyári temető felújítása szintén tervben van. A többi nagyvároshoz hasonlóan Miskolcon is nőnek közben a temetkezés költségei augusztus 1-jétől.
Kép
Fotók: Mocsári László idén márciusi felvételei

Bővül Miskolc legnagyobb sírkertje, a Szentpéteri kapui temető, ami fennállása óta nem esett át akkora átalakításon, mint ami most várható. A beruházás terveit Badány Lajos alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője mutatta be még márciusban. Megtudhattuk, hogy körülbelül kétszázzal nő az urnás és a koporsós sírhelyek száma, közkutakat létesítenek, és úgy alakítják ki a temetkezési helyeket, hogy a fűnyírás is egyszerűbb legyen. A fejlesztés 250 millió forintba kerül, és a tervek szerint már idén megvalósul - erről már a Miskolc Televízió stúdiójában a Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt. Osváth Zoltán elmondta, ebből a pénzből fel tudják újítani a hűtőkamra hűtőrendszerét és magát a nagy ravatalozót is, amihez az átadás óta nem nyúltak.

Kép

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy a város többi köztemetőjét is igyekeznek fejleszteni, a vasgyári ravatalozót például már tavaly felújították, és a tervek között szerepel a vasgyári és a perecesi sírkertek megújítása is.

Osváth Zoltán beszélt arról is a Kilátó című közéleti magazinban, hogy a többi nagyvároshoz hasonlóan augusztus elsejétől - elsősorban az inflációs nyomás, az energia drágulása, a minimálbér emelkedése miatt - Miskolcon is nőnek a temetkezési költségek, a drágulás átlagosan 26 százalékos, ez azonban sírkerteknél városrészenként eltérő lehet.

A műsort itt tekintheti meg:


 

Ez is érdekelhet

A nyári szünetben is ingyen étkezhetnek a rászoruló gyerekek Miskolcon
MiskolcOktatásGasztroSzabadidő
Kiadták a 2025/2026. tanév nyári szünidei gyermekétkeztetésére vonatkozó legfontosabb információkat.
Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.