Ugrás a tartalomra

Tüntető tömeg vonul a fővárosban

Létrehozva
Több ezren gyűltek össze az Országház előtti Kossuth téren szerdán este 6 órakor, hogy a kedden elfogadott új katatörvény ellen tüntessenek. A tömeg később a Nyugati térhez ment és ott leállította a forgalmat, majd elindult a villamossíneken gyalogolva az Oktogonhoz, és a Fidesz Lendvay utcai székházához.
Kép
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szerdán este 7 óra után nagyon sok tüntető vonult az úttesten a Kossuth tértől a Nyugati tér felé, miután a Parlamentnél véget ért a Momentum Mozgalom és annak elnöke, Gelencsér Ferenc átal meghirdetett „Katás vagyok, ments meg!” című demonstráció – számolt be a Telex. A rendőrök többször felszólították hangosbeszélőn a Bajcsy-Zsilinszky úton vonuló embereket, hogy a járdán közlekedjenek, mert így szabálysértést követnek el, de erre általában csak pfújolás volt a reakció.
A tüntetés végén a tömegben az hangzott el, hogy „Foglaljuk el a Nyugati teret!”. A tömeg másik része a téren maradt. Este fél nyolckor nagyobb számú tüntető állta el a kereszteződést a pesti belváros egyik legfontosabb közlekedési csomópontjában, a Nyugati téren.

Az emberek a villamossíneken állnak, a villamos nem tud közlekedni. Sokan vannak a Nyugati téri felüljárón is, de ott járnak az autók. A tömeg azt skandálja, hogy „mocskos Fidesz”, „Orbán takarodj”, „elegünk van”. A rendőrautók közül néhány csak nehezen tudta elhagyni a helyszínt az ott összegyűlő emberek miatt. Két rendőrautó egymásnak is tolatott.

Este háromnegyed nyolckor a tömegben többen azt kiabálták, hogy a tüntetők menjenek át az Oktogonhoz. Ezt először csak kevesen fogadták meg, de egyre többen indultak meg a villamossíneken gyalogolva az Oktogon irányába. Itt többen leültek a kereszteződésben, és spontán beszédeket tartottak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kezdődik a MEN, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Éjszakai közlekedési változásokat vezet be a Miskolci Egyetemi Napok idejére az MVK Zrt.
Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.