Ugrás a tartalomra

Kata és a rezsi - a Jobbik miskolci elnöke szerint családok mehetnek tönkre

Létrehozva
A katát megcsonkította, a rezsicsökkentést megtorpedózta a kormány alig néhány napon belül - mutatott rá Szarka Dénes csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A Jobbik miskolci elnöke úgy fogalmazott, "kőkeményen szembejött a valóság a Fidesszel", hiszen most már belátta a kormánypárt, hogy nem elég az önkormányzatokat kivéreztetni ahhoz, hogy a rendszerszintű korrupció és a felelőtlen gazdaságpolitika költségeit fedezni tudják. Pedig már maguk az önkormányzati elvonások is éreztették a hatásukat a hétköznapi életben: elég csak például a miskolci közösségi közlekedés problémáira gondolni, ami nagyban "köszönhető" az állami finanszírozás megvonásának Szarka Dénes szerint.

- A kata megcsonkításával és a rezsicsökkentés megtorpedózásával azonban most már közvetlenül, és valóban húsba vágóan fennáll a veszélye annak, hogy családok mennek tönkre - mutatott rá a politikus.

Elmondta azt is, hogy országosan mintegy 450 ezer, csak Miskolcon nagyságrendileg 5 ezer vállalkozót, és így 5 ezer családot érint a katatörvény. Esetükben a megélhetésük sodródik veszélybe.

A Jobbik miskolci elnöke külön kiemelte az otthoni szakápolásban dolgozókat, akik már a katával is nehezen jöttek ki a fizetésükből - most egyenesen ott tartunk, hogy szeptembertől már nem biztos, hogy el tudják látni a feladatukat. Holott az egészségügyi ellátás egy fontos szelete az övék.

Kép

- Az egészségügy összeomlásával fenyeget a döntés - hangoztatta.

Felvetette azt is Szarka Dénes, hogy vajon mennyire demokratikus egy milliókat érintő megszorítást néhány nap alatt keresztülverni a parlamenten? Mennyire családbarát az a kormány, ami milliók egzisztenciáját sodorja veszélybe? Mennyire jobboldali és nemzeti intézkedés a külföldi multik profitszerzésének megvédésével szemben a magyar kis- és középvállalkozásokra támadni?

- A miskolci Jobbik nevében szeretnénk csatlakozni azokhoz a civilekhez, akik arra kérik Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá ezt a törvényt. És szeretnénk kérni a miskolci országgyűlési képviselőket, hogy ennek érdekében minél nagyobb lobbitevékenységet fejtsenek ki. A fideszes képviselőket pedig külön is arra kérem, hogy hallgassák meg azokat a kisvállalkozókat, akiket egy ilyen döntés miatt rendkívül komoly létbizonytalanságba és veszélybe sodort a kormány - zárta a sajtótájékoztatót a Jobbik miskolci elnöke.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.