Ugrás a tartalomra

Még mindig személyesen kérdezhetünk a részvételi költségvetésről

Létrehozva
Városszerte több alkalommal és helyszínen települnek ki a Részvételi Iroda és a különböző részvételi pontok munkatársai. Laptoppal a kezükben és segítő szavakkal felvértezve várják a miskolciakat, hogy benyújthassák a saját elképzelésüket: szerintük hogyan lehetne a legjobban elkölteni a részvételi költségvetés 15 millió forintját?

Kovács Kamilla civil részvételi referens korábban elmondta, hogy bár egyre több érkezik be a három megjelölt kategóriában – Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc, Közös tereink –, az a tapasztalatuk, hogy sokaknak kérdései merülnek fel, esetleg hezitálnak és emiatt nem merik beregisztrálni az ötletüket.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Ezekre a dilemmákra jelenthetnek megoldást a kitelepülések, amelyek során a szakemberek válaszolnak bármilyen felmerülő kérdésre, vagy akár helyben, laptopon keresztül segítenek egy adott ötlet regisztrációjára a https://tervezzukmiskolcot.hu/ honlapon keresztül.

Mint arról korábban írtunk, július 31-ig tart a részvételi költségvetés "ötletgyűjtő" fázisa, amikor is bármely 16. életévét betöltött miskolci ötletet nyújthat be a https://tervezzukmiskolcot.hu/ részvételi költségvetés aloldalán keresztül: ő mire és hogyan költené el azt a kategóriánként 5-5-5 millió forintot, amit erre a célra különített el a város a költségvetéséből.

Kép

Hétfőn a múlt hét után újra az Avasi nagyposta előtt és a Szinva teraszon találkozhattak a miskolciak a szakemberekkel, kedden pedig az Ady Endre Művelődési Ház üzletsoros részénél, illetve a Balázs Győző téren települtek ki a részvételi költségvetés segítői.

Szerdán és csütörtökön ismét utóbbi két helyszínen, az alábbi időpontokban kaphatunk segítséget ötletünk regisztrálásához.

Balázs Győző tér 07.20. 9:00 - 12:00
Ady Endre Művelődési Ház - üzletsor 07.20. 9:00 - 12:00
Balázs Győző tér 07.21. 15:00 - 18:00
Ady Endre Művelődési Ház - üzletsor 07.21. 15:00 - 18:00

Ez is érdekelhet

Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.
Avasi útfelújítás
Csütörtökön is dolgoznak Miskolc útjain
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez.