Ugrás a tartalomra

Tóth Bertalan: ha a külügyminiszter igazat mondott, akkor nincs szükség lakossági gázáremelésre

Létrehozva
Miért vezetnek be lakossági gázáremelést, ha a Gazprommal kötött szerződés bőven lefedi a lakossági szükségleteket, és - ahogyan Szijjártó Péter fogalmazott - biztosítja, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a lakossági fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen? - vetette fel az MSZP társelnöke, frakcióvezetője.

Tóth Bertalan az ügy tisztázása érdekében nyílt levéllel fordult Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez. Ebben a szocialista párt társelnöke emlékeztet arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021. szeptember 27-én jelentette be, hogy újabb hosszú távú gázvásárlási szerződést írtak alá az orosz Gazprommal, amely tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát. A bejelentés szerint a megkötött szerződésnek köszönhetően "megőrizhetők hosszú távon a rezsicsökkentés vívmányai", vagyis nem lesz szükség gázáremelésre, és a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb gázárat fogják fizetni Európában.

A külügyi tárca vezetője ezt a kijelentését alig három hét múlva, 2021 októberében az Oroszországi Energiahét elnevezésű rendezvényen meg is ismételte, miszerint "sikerült megteremteni annak a lehetőségét, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a magyar fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen". Ezt erősítette meg Putyin orosz elnök 2022 februárjában, amikor Orbán Viktorral folytatott tárgyalását követően azt mondta, a szerződésnek köszönhetően Magyarország az európai piaci árnál ötször olcsóbban veszi a földgázt.

A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal összesített adatai szerint a hazai lakossági fogyasztók ennél kevesebb, tavaly már csak 3,2 milliárd köbméter gázt használtak el, ami 7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, míg az öt évvel korábbi fogyasztástól már 20 százalékkal maradt el. Így a szerződés alapján Magyarországra érkező gáz mennyisége bőven fedezi azt a szintet, amire a hazai lakossági felhasználóknak szüksége van.

Kép
Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) társelnöke, frakcióvezetője

- Az eddigiekhez képest váratlan fejlemény, hogy az Orbán-kormány mégis emelni fogja a gáz árát - mutat rá Tóth Bertalan. - A gáz a kormány által meghatározott szint felett nem kevesebb, mint hétszeresére drágul a hazai háztartások számára. A magyar családokat tehát már nemcsak a megállíthatatlanul emelkedő élelmiszerárak, a 400 forint feletti euróárfolyamot jelentő pénzromlás, hanem mostantól a dráguló gázárak is sújtják.

- Ha Szijjártó Péter igazat állított a részvételével tető alá hozott új Gazprom-MVM szerződésről, úgy érthetetlen és szükségtelen a magyar családok sarcolása az új gázárakkal - szögezi le a társelnök, aki több kérdést is Palkovics László miniszternek szegezett.

Kérdezi például, hogy "miért vezetnek be lakossági gázáremelést, ha a Gazprommal kötött szerződés bőven lefedi a lakossági szükségleteket, és - ahogyan Szijjártó Péter fogalmazott - biztosítja, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a lakossági fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen?"

Fontos lenne tudni azt is, hogy milyen áron veszi a földgázt az MVM a Gazpromtól? És teljesíti a Gazprom a szerződéses kötelezettségeit? Mennyi földgázt vásárolt az MVM a Gazpromtól a tavaly megkötött 10+5 éves szerződés alapján? Illetve igaz-e az az állítás, hogy a Gazprommal kötött szerződés alapján az MVM a tőzsdei árak ötödéért veszi a földgázt?

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.