Ugrás a tartalomra

Újra terelés nélkül járható a Bajcsy-Zsilinszky utca

Létrehozva
Befejeződött az a vízelvezető keresztrács karbantartási munka, amit a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. alvállalkozója végzett július második felétől egy hónapon keresztül a Bajcsy-Zsilinszky utcában. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A vasúti felüljáró alatti útszakaszon a keresztrács öt méter hosszan került javításra több mint négymillió forint értékben.

Ezen a szakaszon nagy a teherautó és személyautó forgalom, így az alépítmény szilárdságának elérése érdekében a szükséges huszonnégynapos kivitelezési időtartamot biztosítani kellett. A karbantartási munkák idején lezárt forgalmi sáv feloldásra került, a közlekedési rend visszaállt.

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.