Ugrás a tartalomra

Miskolci Fürdők - közel hatvan ember kaphat lehetőséget az elhelyezkedésre

Létrehozva
Közel hatvan olyan pozíciót találtak a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainál, ahol fürdős munkavállalók helyezkedhetnek el.

Összesen 110 munkavállaló kényszerű elbocsátását jelentette be hétfőn a Miskolci Fürdők Kft., a döntést az elszabadult energiaár-emelkedés miatt volt kénytelen meghozni a cég. Ugyanakkor, hogy segítsék kollégáik elhelyezkedését, egyeztettek a Miskolc Holding Zrt.-vel arról, hogy a tagvállalatoknál meglévő nyitott pozíciókat felajánlják az egyes szakterületek dolgozóinak.

- Közel hatvan olyan pozíciót találtak a tagvállalatoknál, amiknek a betöltésére tudunk delegálni munkavállalót - mondta a Miskolc Televíziónak a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője kedden.

Németh Judit kiemelte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy valamennyi dolgozójuknak legyen munkája.

Kezdeményezték például a Miskolci Paktum Iroda bevonását annak érdekében, hogy a létszámleépítéssel érintett állásokban dolgozó kollégák mihamarabb új állást találjanak. És megkeresték a Miskolc környéki multinacionális cégeket, az egyik részéről már meg is kapták azon pozíciók listáját, ahová embereket várnak. A vállalat munkaerő-kölcsönző bevonása nélkül felveszi az embereket.

Ugyanakkor a fürdőknél gépészekre, diszpécseri szolgálatra, vagy éppen biztonsági őrökre továbbra is szükség van - ha kisebb létszámban is, de őket továbbra is foglalkoztatják.

- Valamennyi munkavállalónkat várjuk vissza, amint rendeződik a helyzet - húzta alá Németh Judit.

Amint arról hétfőn beszámoltunk, a Miskolci Fürdők Kft. október 3-ától átmenetileg szünetelti fürdőszolgáltatásait az Ellipsum Élményfürdőben, mert a fürdőkomplexum kivitelezője folytatja a korábban megkezdett garanciális javításokat. Az ügyvezető elmondta, a sakkmedence burkolata olyannyira jól vizsgázott az elmúlt hónapokban, hogy ezt alkalmazzák majd a többi - külső és belső - medencénél. A tervek szerint decemberben befejezik a munkát, majd következik a próbaüzem.

Az Ellipsum Strandfürdőben - korábbi nevén Miskolctapolcai Strandfürdőben - több mint egy évvel ezelőtt leégett az egyik infraszauna, most megkezdhetik ennek bontását és helyreállítását. A munka miatt a wellness részleg október 3-ától nem látogatható.

A mindenkit sújtó energiaválság és infláció, a magas gáz- és villamos áram ára miatt október 10-étől - határozatlan ideig - szünetelteti a fürdőszolgáltatást a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő is. Németh Judit elmondása szerint csak az előbbi esetében közel hétszeresére - 135 forintról 900 forint fölé nőtt - a földgáz köbméteréért fizetendő összeg.

- Ez egyszerűen kigazdálkodhatatlan. Amint változik a helyzet, és újra gazdaságosan üzemeltethető a fürdő, azonnal szeretnénk indulni - emelte ki Németh Judit.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.