Ugrás a tartalomra

Állásbörzével segítik a Miskolci Fürdők elküldött munkatársait

Létrehozva
Az eseményen több mint tíz cég segítené munkalehetőségekkel a fürdők dolgozóit. Mindeközben a leállított fürdők egyikében, az Ellipsumban már megkezdődött a garanciális javítás is: az újranyitásig minden medencét újraburkolnak, de újjáépül a tavaly leégett infraszauna is.

Zártkörű állásbörzét szerveznek csütörtökön a Miskolci Fürdők elbocsátott dolgozóinak a Barlangfürdőben. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kigazdálkodhatatlan működési költségek miatt, október 10-étől a cég által üzemeltetett három fürdő nem fogad vendégeket, emiatt pedig 110 dolgozót kényszerülnek elküldeni.

Németh Judit, a cég vezetője hétfőn a Miskolc Televíziónak úgy fogalmazott, csak a Barlangfürdőben hatvanegy millió forinttal kell többet fizetni a gázért október, november és december hónapokban. „Hosszú évek után idén először emeltük a fürdő jegyárait összesen tizenöt százalékkal, azonban ez az összeg sem képes fedezni ezt a gázár-növekményt” – hangsúlyozta a Miskolc Fürdők Kft. ügyvezetője.

Már ez is tetemes összeg, itt azonban az áram és a távhő áremelkedéséről, valamint a másik két fürdőben keletkező többletköltségekről nem is beszéltek – mondta Németh Judit. „Az áram díja január 1-jétől négyszázharminc százalékkal növekszik, de nő a távfűtés ára is, mégpedig kilencszáz százalékkal. Ez utóbbi változás leginkább az Ellipsumot érinti” – tette hozzá.

Már a fürdők átmeneti leállítása is komoly probléma a cégnek, a bezárás mellett azonban egy másik nehéz döntést is hoznia kellett a vezetésnek: 110 dolgozótól kellett elköszönniük. A cégvezető szerint az ő kezüket sem szeretnék elengedni, ezért csütörtökön zártkörű állásbörzét szerveznek nekik, annak érdekében, hogy minél hamarabb el tudjanak helyezkedni.

- Mindent megteszünk a munkavállalóinkért, amiben a Miskolc Holding is segít, hiszen megnyitotta feléjük a társaságnál és a tagvállalatoknál meglévő nyitott pozíciókat. Azonban a térségben megtalálható multinacionális és hazai nagy cégek is jelezték: nagyon szívesen fogadnák a Miskolci Fürdőkből kényszerűen elküldött munkavállalókat. Éppen ezért most csütörtökön reggel nyolc órától egy zártkörű állásbörzét tartunk nekik a Barlangfürdőben, ahol több mint tíz munkáltató jelenik majd meg. Hálásan köszönjük az ő segítségüket éppúgy, mint a Miskolci Paktum Irodáét – tette hozzá Németh Judit, aki elmondta azt is: a munkatársak jelzése szerint egy részük visszatérne a városi fürdőkhöz, amint azok újranyitnak.

Az átmeneti leállás nemcsak a Barlangfürdőt érinti. Mától már egyik fürdő sem fogad vendégeket. Az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben múlt hét óta szünetel a működés. Az élményfürdőben ismét garanciális javításokat végeznek. A sakk medencén kívül az összes medencét újraburkolják. A tervek szerint a munkát december végére fejezik be A Strandfürdő területén sem áll meg az élet. A tavaly leégett infraszauna felújítása is hamarosan elkezdődhet.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.