Ugrás a tartalomra

Megmentenék a Barlangfürdőt – a turisztikai vállalkozásokkal közösen keres megoldást a város

Létrehozva
Közösen dolgoznak ki megoldást a rezsidíjak brutális drágulása miatt bezárt Barlangfürdő esetleges újranyitására és működtetésére a miskolci önkormányzat, a Miskolc Holding Zrt. szakemberei és a miskolctapolcai turisztikai vállalkozások képviselői - tájékoztatott kedd reggeli közleményében a polgármesteri kabinet sajtó- és kommunikációs osztálya.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Erről azon a hétfő esti megbeszélésen született megállapodás, amelyet Veres Pál polgármester – a BOKIK közreműködésével - hívott össze a városháza közgyűlési termébe.

A városvezető azért hívta egyeztetésre a miskolci turisztikai szektor meghatározó vállalkozásait, hogy párbeszéd útján, közösen keressenek megoldást a turisztikai ágazatot sújtó problémákra. A fórumot – a városvezető betegsége miatt – Szopkó Tibor alpolgármester vezette.

A vállalkozások jelezték, akár anyagi szerepvállalásra is készek a fürdő működtetésének érdekében.

A közös munka Szopkó Tibor vezetésével kedd délután folytatódik az első operatív tanácskozással, ezen a hétfői megállapodásnak megfelelően a város és a Miskolc Holding szakemberei mellett a turisztikai vállalkozások képviselői is aktívan részt vesznek.

A további részleteket hamarosan külön cikkben közöljük.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.