Ugrás a tartalomra

Miskolc felkészült a kormányzati egyeztetésre

Létrehozva
A polgármester által vezetett delegáció első körben szerdán délután egyeztet Balla György miniszteri biztossal, akit a kormányzat kért fel arra, hogy az energiaválság miatt tárgyalásokat folytasson az önkormányzatokkal - olvasható a Polgármesteri Hivatal sajtó- és kommunikációs osztályának közleményében. 

A tárgyalások megkezdéséről, az érintett minisztériumok és a miniszteri biztos elé még a múlt héten benyújtott számadatokról Veres Pál a Városvédelmi Egyeztető Testület (VET) szerda reggeli ülésén tájékoztatta a testület tagjait.

Korábban a kormányzat három pontban foglalta össze, hogy milyen lépéseket várnak a településektől, ugyanis ezek alapján kezdik meg az egyeztetéseket az egyes önkormányzatokkal. A helyhatóságoknak be kell számolniuk milyen intézkedéseket tesznek a megnövekedett működési költségek fedezetének biztosítására, hogyan tudják biztosítani az alapellátásokat, valamint milyen megoldásaik vannak a kiadások csökkentésére. Másrészt el kell mondaniuk, hogyan tervezik az esetleges pénzügyi tartalékok felhasználását, nem utolsó sorban be kell mutatniuk, milyen elképzeléseik vannak bevételeik növelésére, ami jelen pillanatban leginkább az önkormányzati vagyon egyes elemeinek értékesítését jelentheti. Az önkormányzatokkal való egyeztetéseken a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, valamint a technológiai és ipari miniszter által delegált szakértők is részt vesznek.

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.