Ugrás a tartalomra

Advent első vasárnapján kigördül a remízből a mézeskalács házikó

Létrehozva
Az előkészítő munkák az MVK telephelyén már javában tartanak. Az adventi villamos első útjára november 27-én indul, és egészen január 9-ig lehet majd rajta utazni. 
Kép

Mint arról korábban beszámoltunk, az energiaválság ellenére idén is elindul az adventi villamos Miskolcon – ezt Veres Pál polgármester jelentette be facebook oldalán október végén. A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is a kívülről már jól ismert mézeskalács házikó tér vissza a forgalomba. A tavalyi jubileum alkalmából a jármű belül arany díszítést kapott, és varázslatos mesevilágot idéz: ragyogó pompában fogadják az utasokat a Szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike.

Kép

Az előkészítő munkák az MVK Szondi György utcai telephelyén már javában tartanak azért, hogy jövő vasárnapra a tavalyi pompájában tündököljön a csodás mézeskalács házikó. Érdeklődésünkre Juhász János, az MVK Zrt. villamosközlekedési igazgatója elmondta, jelenleg a díszítést újítják fel. 

- Költségtakarékossági okokból az elmúlt évi díszítés nagyrészt idén is megmarad a járművön, de ezt is fel kell azért frissítenünk, ezt végzik most a munkatársaim. Éppen az ablakok festése, fóliázása zajlik – ismertette Juhász János. - Idén megtörtént a villamos műszaki karbantartása is, a forgóvázakban átvizsgáltuk az elektronikai egységeket, a meghibásodott részeket kicseréltük. Új abroncsokat is kapott a villamos. Ilyenkor leszereljük az összes forgóvázat, és minden tengelyen kicseréljük az abroncsokat, és újra is festjük – tette hozzá.  

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény 2022-ben már tizenegyedik alkalommal gördül ki a remízből advent első vasárnapján: a hagyományoknak megfelelően a Szent István téri gyertyagyújtást követően fut majd be a Városház téri megállóba november 27-én. - Ez nálunk már hosszú évekre visszanyúló hagyomány, a városnak is egyfajta jelképévé vált az adventi villamos ilyenkor az ünnepi időszakban. Ezt azért nem szerettük volna most sem kihagyni – fogalmazott Juhász János utalva a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetre. 

Kép

Az aranyszínben pompázó adventi villamos idén is menetrendszerinti járatként közlekedik majd november 27-e és január 9-e között. A szerelvényre az szállhat fel rá, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik.


A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe: az elmúlt kilenc évben volt már piros és óarany színű is, 2018-ban pedig jégpalotává alakították át. Mai mézeskalács házikó formáját 2019-ben nyerte el.
 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.