Ugrás a tartalomra

Kilépett a Jobbikból Szilágyi Szabolcs

Létrehozva
Az önkormányzati képviselő szerda este közösségi oldalán jelentette be döntését.
Kép
Mocsári László júliusi felvétele

"Kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból.

Az utóbbi időben úgy éreztem, hogy a tudásomra, és a közel egy évtizedes képviselői tapasztalatomra már egyre kevésbé van szükség, így világossá vált számomra, hogy az én utam, és a Jobbik útja szét kell, hogy váljon.

Továbbra is hivatásomnak tekintem a közügyekkel való foglalkozást, független képviselőként a Velünk a Város frakció tagjaként kívánok tovább dolgozni Miskolcért, a miskolciakért.

Azoknak a remek embereknek, akiket ebben a közösségben volt szerencsém megismerni, a továbbiakban is minden jót kívánok"  - írja az idén áprilisban országgyűlési képviselőségért is induló Szilágyi Szabolcs

Ez is érdekelhet

Szétütötte a jegykiadó automatát
MiskolcBűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rongálás bűntette miatt, aki az autóbusz megállóban ököllel ütötte a jegykiadó automatát.
Office dog visit – Mentett kutyusok az irodában
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telep egyedülálló kezdeményezésbe kezdett. A telepen élő kutyák rövid időre ellátogatnak a Miskolc Holding Zrt. központi irodaházába csütörtökön.
Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
MiskolcSport
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. Az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
MiskolcKörnyezet
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.