Ugrás a tartalomra

Nemrég még tanulta, ma már ő tanítja a kerámiázást

Létrehozva
Géczy Ildikónak egyfajta terápia a kerámia – a Miskolci Egyetemen szervezett foglalkozásain pedig másoknak is megmutatja, hogyan tudnak ezzel a foglalatossággal néhány órára kiszakadni a világból.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Kerámiakészítő foglalkozásokkal várta az érdeklődőket Géczy Ildikó óvodapedagógus szombaton a Miskolci Egyetemen. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Géczy Ildikó a Covid világjárvány idején szerzett keramikus végzettséget, és ezt a tudását szerette volna megosztani másokkal is.

A foglalkozások sora októberben indult el a miskolci campuson. „Bíztam abban, hogy az alkotás öröme másokat is megérint; számomra feltöltődés, egyfajta terápia. És a visszajelzések abszolút megerősítettek ebben: a résztvevők azt mondják, hogy arra a pár órára teljesen ki tudnak szakadni a rohanó hétköznapokból, és a kreativitásuk által feltöltődnek” - mondta.

Kép

A foglalkozásokat teljesen laikusoknak szánja, nem igényel semmiféle előképzettséget - de még eszközökre sincs szükség, hiszen Ildikó mindent biztosít a résztvevők számára. Sőt, ötleteivel segíti is nekik az alkotás folyamatában.

Aki csak mostani cikkünk kapcsán kapott kedvet a dologhoz, ne csüggedjen! Decemberben több alkalommal (3-án, 10-én és 17-én) is lesz alkalma kipróbálni ezt a kézműves foglalatosságot. További információkat a kerámia terápiáról Ildikó Facebook-oldalán találnak.

Ez is érdekelhet

A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.