Ugrás a tartalomra

Tovább erősödik az együttműködés az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete és Magyarország között

Létrehozva
Magyarország az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) elkötelezett partnereként csaknem 50 országra kiterjedő nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektek finanszírozásával segíti a fenntartható fejlődési célok elérését.
Kép
Fotó: Nagy István Facebook

Erről tájékoztatott Nagy István agrárminiszter, miután tárgyalást folytatott a FAO főigazgatójával, Qu Dongyu-vel, amelyről az Agrárminisztérium (AM) közleményben tájékoztatta az MTI-t szombaton.

A szaktárca közleménye szerint a főigazgató november 25-27. tartózkodott Magyarországon, hogy megbeszélést folytasson magyarországi partnerével, Nagy István agrárminiszterrel. Egyben meglátogatja a FAO (Food and Agriculture Organization of the United Nations) immáron csaknem másfél évtizede Budapesten működő hivatalait, Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalát, valamint a Budapesti Közös Szolgáltató Központot.

A megbeszélés során a miniszter hangsúlyozta: Magyarország számára kiemelten fontos a szakosított ENSZ-szervezetek magyarországi jelenléte. A magyar kormány helyet biztosít a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalának, valamint a FAO Budapesti Közös Szolgáltató Központjának, amelyek több száz, többnyire magyar alkalmazott részére teremtettek munkahelyet.

A tárcavezető biztosította a főigazgatót arról, hogy a 2007 óta megkezdett együttműködés a jövőben is töretlen marad: az Agrárminisztérium továbbra is ösztöndíjakat biztosít a fejlődő országokból érkezett fiatalok mester szintű tanulmányainak folytatásához. A minisztérium változatlanul támogatja a FAO projektjeit is, amelyekhez magyar szakértőket is rendelkezésre bocsát.

A felek számos olyan globális kérdést is érintettek, mint az élelmezési rendszerek átalakításának fontossága, amely kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott.  Egyetértettek abban is, hogy a Magyarország szomszédságában zajló háború nem csupán régiónkban van negatív hatással az élelmezésbiztonságra, hanem a globális élelmiszerellátást is befolyásolja, és nagy nyomást gyakorol a gazdaságra, különösen a mezőgazdasági ágazatra.

Nagy István vízgazdálkodási kérésekről is beszélt. Kifejtette, a megoldásokat kell találni a csapadékhiányra és az aszályra, éppen ezért az öntözésfejlesztés a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. A FAO főigazgatója meghívta az agrárminisztert a nemzetközi szervezet római központjába, hogy ott mutassa be a magyar vízgazdálkodás tapasztalatait.

A főigazgató köszönetet mondott a Magyar Kormánynak a FAO tevékenységének folyamatos támogatásáért és hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is számít Magyarország közreműködésére szervezet munkájának támogatásában - ismerteti közleményében az AM (MTI)

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.