Ugrás a tartalomra

Idén is felállította a kettős keresztet a Jobbik Miskolcon

Létrehozva
Évtizedes hagyományukat követve, a Jobbik miskolci szervezetének képviselői idén is felállították adventi keresztjüket a belvárosban.
Kép
jobbik kereszt centrum
Fotó: Mocsári László

Szarka Dénes a Jobbik miskolci elnöke, önkormányzati képviselő a keresztállítás után elmondta: 
„A miskolciaknak és akik erre járnak, a kereszt az advent üzenetét hivatott közvetíteni: béke, hit, remény, szeretet. Mindig advent első vasárnapján állítjuk fel a keresztet itt a Centrum áruház előtt, és vízkeresztig lesz látható. Azt reméljük, hogy akik erre járnak, megállnak egy kicsit, és elgondolkodnak a karácsony, a békesség üzenetén ebben az időszakban – tájékoztatott. 

Hozzátette: „Magunk felé is üzenetet hordoz a kereszt, hiszen a miskolci Jobbikosok az elmúlt bő évtizedben sok esetben szenvedték el olyanok árulását, akikért a közösség erejét megfeszítve dolgozott. S amíg külső támadások sokszor erősítik az egységet, addig a belső rombolás gyengítheti, szétszakíthatja. De az üzenet az, hogy mi most is itt vagyunk, és ez az erőnket, hitünket bizonyítja, mert tudjuk, hogy lesz szebb jövő!” – mondta Szarka Dénes. 

Ez is érdekelhet

Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
Kétszáz táncos ropja két napon át Miskolcon
MiskolcOktatásKultúra
A skót táncoktól a rábaköziig, a nagyecsedi mulatságtól a kalocsai táncokig rendkívül széles repertoárral rendelkeznek a Fazekas kisdiákjai. A Fazekas táncvizsga idén 42. alkalommal kápráztatta el a közönséget.
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.