Ugrás a tartalomra

Az Avas városközpontban is felgyúlt az első ünnepváró láng

Létrehozva
A városrészben idén először állítottak nagy adventi koszorút, a közös gyertyagyújtásokkal azonban szeretnének hagyományt teremteni a helyieknek.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Az Avas városközpontban is meggyújtották a városrész adventi koszorújának első gyertyáját hétfőn délután. Szarka Dénes, a terület önkormányzati képviselő elmondta, hosszas előkészületek után idén első alkalommal szervezték meg a karácsonyváró alkalmat a városrészben.

- Nehéz időszakot élünk meg, ezt az utóbbi időben az élet minden terén érezhette bárki. Úgy gondolom, hogy az emberek a mögöttünk és az előttünk álló nehézségek ellenére is várják az ünnepet, vágynak a karácsonyi hangulatra, ezért is tartottam nagyon fontosnak, hogy idén nálunk is beindítsuk ezt a hagyományt, ami sok városrészben már régóta él. Szerettem volna, hogy az itt, az Avason élőknek is közelebb hozzuk az adventi hangulatot – mondta el Szarka Dénes.

Kép

A hétfői alkalmon a Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény elsős diákjai adtak elő műsort és az előttünk álló három hétben is ennek az intézménynek a diákjai készülnek majd karácsonyi dalokkal, versekkel. Az Avas városközpont adventi koszorúja az avasi posta mellett található, ahol a következő három hétben is hétfőnként délután négy órakor kezdődik majd a gyertyagyújtás.

Ez is érdekelhet

Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Csobbanj velünk a nyárba – kerti parti a strandon
MiskolcSzabadidőBulvár
Igazi strandkerti partira és éjszakai fürdőzésre várja az érdeklődőket Miskolctapolcán május 23-án szombaton, az Ellipsum Élmény és Strandfürdő.