Ugrás a tartalomra

Újabb fekvőrendőr lassítja a forgalmat az Andor utcán

Létrehozva
A beruházást a terület önkormányzati képviselője saját alapjából finanszírozta. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Fekvőrendőrt helyeztek ki az Andor utca 104. és a Károly utca kereszteződéséhez. A beruházás részleteiről Deák-Bárdos Mihály, a Fidesz-KDNP politikusa tájékoztatta lapunkat. 

- Amikor a Görögszőlő utcát egyirányosították, több lakó is azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy helyezzünk ki menetdinamikai küszöböt annak érdekében, hogy az utcán áthaladó forgalmat kicsit lassítsuk, illetve a forgalommal járó zajterhelést csökkentsük. Erre még a februári lakossági fórumon ígéretet tettem – idézte fel a terület önkormányzati képviselője. A fekvőrendőr október végén elkészült, azonban a MIVÍZ hibaelhárítást végzett az érintett területen, így a közlekedési táblákat csak a napokban tudták felszerelni. 

Kép

A beruházás 635 ezer forintba került, Deák-Bárdos Mihály a saját képviselői alapjából finanszírozta. 
- A lakók részéről pozitívak a visszajelzések, a tapasztalatok szerint a közlekedés lassabb lett az útszakaszon – tette hozzá a képviselő. 
 

Ez is érdekelhet

Bárczay emléknap Fotó: Osztie Tibor
A Bárczayakra emlékeztek
MiskolcKultúraSzabadidő
Bárczay emléknapot tartottak péntek délután a Bárczay Kúriában.
Lévay Kórus Fotó: Mocsári László
A Honeybeasttel lép színpadra a Lévay kórusa
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Szombaton a Honeybeast koncertjén vendégszerepel a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusa. A diákok több ismert dalban vokáloznak majd a zenekar mellett.
Kiderült, mikor lesz a Diósgyőr Rally 2026-ban
MiskolcSport
Március végén szerették volna megrendezni Diósgyőr Rally versenyt, de más időpont lett a végén.
Evett már innen?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroSzabadidőKörnyezet
Felfedezheti és megkóstolhatja a Bükk rejtett kincseit! Egy különleges erdei utazásra hív a Szeleta Park a gasztronómia és az ismeretterjesztés határán.