Ugrás a tartalomra

Aranyló mesevilág a miskolci síneken

Létrehozva
A villamos vízkeresztig közlekedik majd, a menetrendjét a közlekedési cég honlapján bárki megtalálhatja.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A hagyományoknak megfelelően idén is advent első vasárnapján indult útnak a miskolci adventi villamos. A szerelvényt a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben minimális költséggel és támogatói segítséggel indította el a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK); a cég szakemberei az elmúlt hónapokban a szükséges karbantartási munkálatokat is elvégezték.

Az ünnepi szerelvény a 2021-ben már megismert külső-belső dekorációval indult útnak. A mézeskalács házikó a tavalyi belső arany díszítéssel gurult ki a remízből, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat A Szépség és a Szörnyeteg mese szereplői. Első útján szinte minden megállóban tucatnyi utas várta az ünnepi járatot, rengeteg gyerek volt rá kíváncsi, őket pedig szülők, nagyszülők kísérték.

Juhász Jánosné például unokájával indult a mesés utazásra. A kisfiú a Miskolc Televízió Híradójának azt mondta, nagyon várták az adventi villamost, így múlt vasárnap már korábban lementek a Tiszai pályaudvarra, hogy mindenképpen felférjenek rá. Mint mondta, nagyon szereti ezt a szerelvényt, minden évben felszállnak rá szüleivel, nagyszüleivel.

Két kislány - Janka és Sára – a munkatársunk kérdésére elmondták, nekik is nagyon tetszik az adventi villamos. Nekik a kedvencük Belle és a Szörnyeteg, de nem voltak ezzel egyedül, alapvetően ez a látványelem aratta talán a legnagyobb sikert a gyerekek körében.

Továbbhaladva pedig újabb és újabb mesehősök bukkantak fel: Lumiere, a gyertyatartó és Csészike idén is együtt utazik a miskolciakkal az ünnepi járaton. Az egyik kislány egyenesen úgy fogalmazott: még soha nem látott olyan csodákat, mint amiket a miskolci adventi villamoson.

A miskolci adventi villamos idén tizenegyedik alkalommal indult el. Demeter Péter, az MVK vezérigazgatója a Híradónak azt mondta, bár a gazdasági helyzet minden eddiginél nehezebb, nem szerették volna ünnepi szerelvény nélkül hagyni a miskolciakat.

- Úgy gondoltuk, hogy azokkal a minimális ráncfelvarrásokkal és a szükséges javítások elvégzésével el tudjuk és el is kell indítanunk az adventi villamost, hiszen a városban ez egy hagyomány, az emberek minden évben várják – mondta.

Január 6-áig, azaz vízkeresztig közlekedik az ünnepi jármű, amit tavaly már ötödik alkalommal Európa legszebb adventi villamosának választottak. Menetrendjét az MVK honlapján találják meg.

Ez is érdekelhet

tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.
Bárczay emléknap Fotó: Osztie Tibor
A Bárczayakra emlékeztek
MiskolcKultúraSzabadidő
Bárczay emléknapot tartottak péntek délután a Bárczay Kúriában.