Ugrás a tartalomra

Csaknem kétezer Mikulás futott együtt a belvárosban

Létrehozva
Az idei Mikulásfutás már a tizenkettedik volt a sorban, a népszerű sportrendezvényt idén a Szentpáli csapata nyerte.

Preview Image
Mikulásfutás - Mocsári László képgalériája

Két év kényszerű szünet után idén ismét megrendezték kedden a Mikulásfutást. Az esemény részeként idén újból jelmezbe öltözött fiatalok, felnőttek, gyerekek töltötték a miskolci sétálóutcát és a város főterét, a Szent István teret. A rendezvény már a tizenkettedik volt a sorban, annak ellenére, hogy 2019-ben a kilencediket rendezték. A szervező Rotary Club Miskolc azonban nem számolta el, a világjárvány miatt éveket is beleszámolták.

A népszerű programon idén csaknem kétezer helyi középiskolás állt rajthoz, akik részvételükkel saját intézményüket is támogatták. A futás délután kettőkor kezdődött el, a sportolók Szent István térről indultak és a Városház tér – Széchenyi utca – Kazinczy utca - Hősök tere – Déryné utca – Széchenyi utca – Szent István tér útvonalat teljesítették.

A Rotary Célja a kezdetek óta nem változatlan: a lényeg, hogy a sportolási lehetőséget összekössék a jótékonysággal. A szponzoroknak köszönhetően ugyanis a Rotary egyéb jótékonysági programokat tud szervezni.

A diákoknak érdemes volt belenézni a Mikulás sapkájukba is, aki ugyanis kék bilétát talált benne nyereménnyel lett gazdagabb. A megmérettetésen az az iskola győzött, melynek a legtöbb diákja adta le a rajtnál kapott tallért.

A Mikulásfutáson a nyolcadik helyen a Kossuth, a hetediken a Kós, hatodik helyen a Szemere, ötödiken Fókusz, negyediken a Bláthy, harmadikon a Kandó, a másodikon a Földes, az első helyen pedig a Szentpáli csapata végzett.

Ez is érdekelhet

tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.
Bárczay emléknap Fotó: Osztie Tibor
A Bárczayakra emlékeztek
MiskolcKultúraSzabadidő
Bárczay emléknapot tartottak péntek délután a Bárczay Kúriában.