Ugrás a tartalomra

A Jobbik azt javasolja, hogy újra lehessen hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával

Létrehozva
Válságidőszak van.
Kép

Dudás Róbert, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, két hete javasolta az Országgyűlés gazdasági bizottságában, hogy töröljék el vagy tegyék átjárhatóvá a SZÉP-kártya zsebeit, ezt akkor a bizottság nem támogatta, egy nappal később azonban bejelentette a kormány, hogy eltörlik a zsebeket.

A képviselő reményét fejezte ki, hogy a másik javaslatával - miszerint ismét lehessen hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával - is ez történik majd, és a kormány még karácsony előtt változtatást jelent be.

Dudás hangsúlyozta, válságidőszak van, rendkívüli módon emelkedtek az energia- és élelmiszerárak, ezért fontos lenne, hogy hideg élelmiszerre is el lehessen költeni a SZÉP-kártyán lévő összegeket.

Korábban, amikor adott volt ez a lehetőség, kimutathatóan megugrott a vásárlások száma, az élelmiszerboltok bevétele nőtt, és a központi költségvetés is komoly adóbevételre tett szert - emelte ki a képviselő.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.