Ugrás a tartalomra

Kulcsot kaptak új otthonaikhoz

Létrehozva
A Király utcai társasháztömbben körülbelül száz önkormányzati ingatlan van, a mostani pályázati körben tizenötnek lett új lakója. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A közelmúltban zárult lakáspályázat keretében több miskolci fiatal is bérleti jogviszonyt nyert, ők vehették át új otthonuk kulcsát képletesen a miskolci városháza dísztermében szerdán délután. 

A Nagy-Miskolc program egyik kiemelt vállalása volt a miskolci fiatalok itthon tartása. Ennek megfelelően az önkormányzat úgy alakította át az elmúlt években ingatlangazdálkodását, hogy a fiatalok érdekei még inkább megjelenjenek a lakáspályázatoknál, és még többen tudjanak jelentkezni a kedvezményes bérleti díjas ingatlanokra – mondta el az eseményen Mokrai Mihály gazdálkodási tanácsnok. 

- Én azért örülök ennek a programnak különösképpen, mert a Király utcán az én választókörzetemben van a Fiatalok Háza, amit kialakítottunk erre a célja, így az ide beköltözők az én körzetem lakói lesznek. Nagyon örülök annak, hogy megismerhettem őket itt, ilyen örömteli esemény kapcsán – mondta el Mokrai Mihály.

Ahogyan az ismert, a Fiatalok Háza a nyolcvanas években épült, benne elsősorban garzonlakások találhatók, egy nagyobb szobával és erkéllyel, valamint fürdővel, előszobával és egy kis konyhával. A tömböt a kétezres években szigetelték, színezték és az ablakokat is ekkor cserélték, a környezetet viszont csak az utóbbi időben rendezte a Miskolc Holding. 

Szarka Dénes fejlesztési és ifjúságpolitikai tanácsnok emlékeztetett, a fiatalok lakáspályázatának erre a körére 40 pályázó összesen 104 pályázatot nyújtott be (a matek úgy jön ki, hogy egy ember akár három pályázatot is beadhatott – a szerző).

- Tizenöt lakásra érkezett érvényes pályázat, így egyértelműen kijelenthető, hogy ez a pályázati kör sikeres volt. Ez azért is fontos, mert ezáltal a Fiatalok Házát valóban vissza tudjuk adni a miskolci ifjúságnak – jelentette ki Szarka Dénes, aki elmondta még: a program folytatódik, lesznek még további körök, ahol újabb lakásokra lehet majd pályázni.

Kép

 

Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere a város jövője szempontjából kiemelten fontosnak nevezte a kulcsátadást. „Számunkra kardinális kérdés az, hogy itthon tudjuk-e tartani a fiatalokat. Ez pedig úgy lehetséges, hogy lakhatást biztosítunk számukra, ezt az egyik legnagyobb problémát oldja most meg az önkormányzat. Kedden néhány fiatalnak adtunk kulcsot az új otthonukhoz, de szisztematikusan haladva sok-sok társuknak tudjuk majd megadni ugyanezt az lehetőséget, így az ingatlangazdálkodás eszközeivel tudjuk őket reményeink szerint Miskolcon tartani” – zárta a városvezető.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.