Ugrás a tartalomra

„Fotózás a Színházért” – jótékonysági akció

Létrehozva
A Miskolci Fotóklub „hazai pályán” segíti a Miskolci Nemzeti Színházat, hogy a megemelkedett rezsiárak mellett a teátrum tovább tudjon működni január és február során.
Kép
Fotó: Cseffó-Halász Zsuzsanna (MNSZ)

Fotózták már Önöket a Miskolci Nemzeti Színház pompás falai között? Most itt a lehetőség! 
A színház és a fotóklub közös eseménye lesz a „Fotózás a Színházért”, amelyre szeretettel invitálják a közönséget. „Legyenek Önök is a művészet támogatói, cserébe egy különleges fotózásban lehet részük. Páratlan élmény lesz ez a program fotósnak és modelljének egyaránt, a képeket pedig garantáltan szívesen nézik majd vissza évek múlva is!” – írja a színház a felhívásban.  

A bátor mecénás érkezzen akár a párjával, gyermekével, családjával, vagy egyedül, a színház falai elegáns és romantikus helyszínt biztosítanak, egyéni igényeik szerint a páratlan fotók elkészítéséhez. A fotózás alkalmain ünnepi hangulat várja a jelentkezőket a színházi társalgóban.
A teátrum jövőre ünnepli 200. születésnapját, azonban a jelenlegi gazdasági helyzet őket is sújtja, így a működéshez most minden segítségre szükségük van. A Miskolci Fotóklub karácsonyi akciója – a jelentkezők közreműködésével - örömmel támogatja az ország első kőszínházát, éppen ezért az elkészült fotóik még soha nem értek ilyen sokat! A fotóklub tagjai a fotózás teljes bevételét a Miskolci Nemzeti Színház javára ajánlják fel.

A fényképezés díját az alapítvány számlájára kell befizetni, ezután következik az időpont egyeztetése és maga a fotózás a Miskolci Fotóklub fotósával. A Törökfotó jóvoltából, minden fotózás után 5 darab 10x15-ös fotót kapnak ajándékba.
További információ az mnsz.fotozas@gmail.com e-mail címen kapható. 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.