Ugrás a tartalomra

Kátyúzás miatt zárják le kedden a Reményi Ede utcát

Létrehozva
Az útburkolat minősége jelentősen romlani kezdett azután, hogy építkezés miatt ide terelték a Petőfi Sándor utca forgalmát, a munkálatok ezért váltak szükségessé.
Kép
A Reményi Ede és a Petőfi Sándor utca kereszteződése 2019-ben. Fotó: Google Street View

Az időjárás függvényében kátyúzzák jövő héten a Reményi Ede utcát, emiatt december 20-án kedden, 9 és 11 óra között az útszakaszt teljes egészében lezárják - írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Az útjavítás ideje alatt kerülni a Teleki Blanka utca felől van lehetőség.

A Városgazda arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg a munkavégzés környékét, és vigyázzanak az útfelújításon dolgozókra, valamint egymásra.

Az egyébként kis forgalmú Reményi Ede utcán az elmúlt hetekben amiatt nőtt meg a gépkocsiforgalom, mert megkezdődött a Dayka Gábor utca meghosszabbítása, illetve a Petőfi Sándor utca átépítése, a Reményi pedig kerülőúttá vált.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.