Ugrás a tartalomra

Gyerekkuckó és dottó vonat várta a legkisebbeket

Létrehozva
Különleges meglepetéssel készült a város advent negyedik vasárnapján. 
Kép
dottó vonat
Fotók: Mocsári László

A belvárosi karácsonyi régiségvásár és termelői nap mellett a Városháza aulájába adventi gyermekkuckóval is várták a családokat.

Kép
gyerekkuckó városháza aula

A Kohászati Múzeum kollégáinak kézműves foglalkozásán karácsonyi díszt készíthettek a gyerekek, mesés könyvbemutatót tartott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtár mesés könyvbemutató, mesét mondott Zámborszky Eszter, a Miskolci Öröm-dalkör rajzfilm slágereket adott elő, a Ködmön Formációs Táncegyüttes pedig bemutatót tartott, majd közös táncra hívta a résztvevőket.

Kép
gyerekkuckó városháza aula

Egy eddig még nem látott élményelemet is kipróbálhattak azok, akik a Városház térig elsétáltak: a Dottó kisvonatos városnézést. 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.