„Felháborító, hogy egyes politikai körök és az általuk használt médiumok legfőbb célja, hogy minél rosszabb színben tűntessék fel Miskolc városát és ezzel a miskolci városvezetést. Valószínűleg politikai haszonszerzés motiválja őket, még annak árán is, hogy ezzel egyértelműen Miskolc városának és a miskolciaknak ártanak. A legújabb „alkotásuk” a Barlagfürdőről megjelentetett, csúsztatásokkal, negatív felhangokkal teli, egyértelműen lejárató célú cikkük, amiből országos hír lett” – kezdi a bejegyzést Veres Pál.
A városvezető a tényeket sorolva, emlékeztet: „a miskolci városvezetés vállalta, hogy január 8-ig nyitva tartja a Barlangfürdőt. Ennek érdekében az idegenforgalomban és a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozók, a BOKIK és a városvezetés összefogott, hogy biztosítsák a nyitvatartáshoz szükséges 65 millió forintot. A háromoldalú megállapodás feltételeit azonban egyelőre csak a város teljesítette maradéktalanul. Az ígért és várt támogatásból eddig alig több mint ötmillió forint érkezett meg. Ennek ellenére a város vezetése a városvédelmi alapból biztosította a szükséges forrásokat, így a Barlangfürdő mindenki megelégedésére nyitva van.”
Mint felidézi, a Barlangfürdő teljeskörű karbantartását eddig minden évben januárban végezték, ezért az az év első hónapjában mindig is zárva volt. De a karbantartás alatt úgynevezett szárazlábas túrákat szerveztek, ahol a látogatók bejárhatták a barlangjáratokat. Mivel az októberi bezárás alatt a karbantartás egyrészét elvégezték, januárban a négyhetes karbantartási szünet lecsökkenhet két hétre, így a Barlangfürdő, a tervek szerint január utolsó hetében nyitásra kész lehet.
„A miskolci városvezetés kinyilvánította, és az elmúlt hónapokban tettekkel is bizonyította, hogy a Barlangfürdőt nyitva kívánja tartani, ez a legfőbb célunk 2023-ban is” – hangsúlyozza Veres Pál.
A város és a Miskolc Holding vezetése jövő héten tárgyalja - többek között - a Miskolci Fürdő KFT. 2023. évi üzleti tervét, így felelőségteljes nyilatkozatot ezután teszünk a Barlangfürdővel kapcsolatban – zárul a facebook bejegyzés.
A miskolci városvezetés a Barlangfürdőt nyitva kívánja tartani
Létrehozva
A szokásos januári négyhetes karbantartási szünet lecsökkenhet két hétre, így a Barlangfürdő, a tervek szerint január utolsó hetében nyitásra kész lehet – írja vasárnap délután közzétett facebook bejegyzésében Miskolc polgármestere.
Ez is érdekelhet
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.