Ugrás a tartalomra

Eurobarométer: az európaiak takarékoskodni kezdtek

Létrehozva
A felmérésbe bevontak nyolcvanöt százaléka vélekedik úgy, hogy az emelkedő energiaárak jelentős hatást gyakoroltak vásárlóerejére.
Kép
Fotó: EU

Az Eurobarométer legfrissebb közvélemény kutatása szerint az Európai Unió lakosságának 49 százaléka úgy véli, hogy az ukrajnai háború kezdetét követően a gazdasági helyzet javítása érdekében hozott uniós intézkedéseknek pozitív hatásuk lesz, a többi válaszadó szerint azonban az intézkedéseknek negatív hatásuk lesz, vagy hatástalanok lesznek az európai gazdaságra nézve. 

A felmérés szerint tíz uniós állampolgárból nyolc (82 százalék) egyetért azzal, hogy az EU-nak további lépéseket kell tennie az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függésének csökkentése érdekében. A válaszadók túlnyomó többsége (83 százalék) úgy véli, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja sürgetőbbé teszi a beruházásokat a megújuló energiába. A megkérdezettek 87 százaléka szerint alapvető fontosságú az olyan fontos infrastrukturális létesítmények védelme, mint a csővezetékek és az internetes kábelek, míg 83 százalékuk egyetért azzal, hogy a villamos energia ára nem függhet a gáz árától - derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer felmérésből.

Kép

A megkérdezettek 85 százaléka vélekedik úgy, hogy az emelkedő energiaárak jelentős hatást gyakoroltak vásárlóerejére. 56 százalékuk egyetért azzal, hogy a közelmúltbeli áremelkedések főként Oroszország agresszív magatartásának tudhatók be, 38 százalékuk viszont nem ért egyet ezzel a kijelentéssel. Elmondásuk szerint maguk a válaszadók is tettek már lépéseket, vagy készen állnak lépéseket tenni annak érdekében, hogy csökkentsék energiafogyasztásukat és energiakiadásaikat: például lekapcsolják a fényforrásokat, ha elhagynak egy helyiséget (77 százalék), áramtalanítják a használaton kívüli elektromos készülékeket (62 százalék), és csökkentik otthonukban a hőmérsékletet (58 százalék).

A felmérés szerint Oroszország Ukrajna elleni háborújára válaszul hozott uniós intézkedések általánosságban támogatást élveznek az európaiak körében. A lakosság többsége támogatja a humanitárius segítségnyújtást (88 százalék), valamint a háború elől menekülők befogadását (82 százalék). Tíz válaszadóból hét támogatja az orosz kormánnyal, vállalatokkal és magánszemélyekkel szembeni gazdasági szankciókat (71 százalék), valamint Ukrajna pénzügyi megsegítését (70 százalék).

A többség egyetért az állami tulajdonú orosz média betiltásával (63 százalék), valamint az Ukrajnának szánt katonai felszerelések beszerzésének és szállításának finanszírozásával is (59 százalék) - derült ki az uniós felmérésből. (Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója)

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.