Ugrás a tartalomra

„Szánalmas év végi vergődés” – reagáltak az ellenzéki pártok Orbán sajtótájékoztatójára

Létrehozva
„A valósághoz nem volt semmi köze, nem az ország problémáira reagált, a kormány természetesen semmiről nem tehet” – sorra reagálnak az ellenzéki pártok Orbán Viktor szerda délelőtti nemzetközi sajtótájékoztatójára, ahol a miniszterelnök röviden az évet is értékelte.

Orbán Viktor azért nem beszélt az emberek mindennapi problémáiról, mert nem tudja megoldani őket; elvesztette az irányítást Magyarország sorsa felett” – írja a DK közleményében. A párt szerint Orbán Viktor sajtótájékoztatója is egyértelművé tette, hogy az ország semmilyen fordulatra nem számíthat a kormánytól. Hozzátették: amíg Orbán marad, addig marad a válság is, és minél tovább marad, annál nagyobb lesz a baj. Közleményüket azzal zárják, hogy „felkészültünk a kormányzásra”.

„Orbán »évértékelőjének« annyi köze volt a valósághoz, mint a foci-vb döntőjének a fehér, keresztény, európai értékekhez”

– írja a Párbeszéd képviselője, Szabó Rebeka Facebook-oldalán. Szabó szerint a miniszterelnök „szánalmas év végi vergődését láthattuk” a sajtótájékoztatón, miközben a miniszterelnök semmi elfogadható magyarázatot nem adott többek közt a tanárkirúgásokra, az inflációra és a rezsi kérdésére. „Ferdítések és nyilvánvaló csúsztatások helyett a valós kihívások megoldásáról szerettünk volna hallani” – írja a képviselő.

Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan címszavakban írta le „Orbán és a Fidesz Magyarországát”. Tóth felsorolásában többek az orvos- és ápolóhiányt, 14 éve változatlan összegű nyugdíjminimumot és családi pótlékot, elhibázott válságkezelést és a térség legalacsonyabb minimálbérét sorolja „Orbán Magyarországához”. Ezek miatt követelik, hogy az Orbán-kormány fejezze be az Európai Unióval szemben indított háborúját, megélhetés biztonsága érdekében vezessenek be több intézkedést és rezsiSTOP-ot.

A Momentum szerint Magyarországnak egy felelős és hozzáértő kormányfőre és kormányra van szüksége. Közleményükben azt írják, hogy a magyar miniszterelnök ma ismét másra mutogatott, és nem vállalta a felelősséget azért, hogy hazánk az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakát éli. A párt szerint Orbán úgy beszélt „rendkívüli teljesítményekről”, hogy közben szót sem ejtett a „rekord-árstopinflációról” az élelmiszereken, az elképesztően megemelt energiaárakról és gyenge forintárfolyamról. Azt írják:

„Mondjuk ki az igazságot: a Fidesz nem mondott igazat, a saját választónak is hazudott, és soha nem látott káoszkormányzást hajtott végre az elmúlt évben is.”

„Orbán Viktor mai sajtótájékoztatója tökéletes példa volt arra, hogy Magyarországon nem kormányzás, hanem felelősséghárítás zajlik”

– írja Facebookon az LMP társelnöke, Ungár Péter. Hozzáteszi: bár a válság Magyarországot érinti a legjobban, de a miniszterelnök szerint a kormány semmiért nem okolható. Reagált Orbán azon állítására, miszerint az ellenzéknek is köze van ahhoz, hogy Paks II. nem készült el időben: az atomerőmű azért nem épült meg, mert a magyar kormány rossz partnerrel, rossz projektre, rossz megállapodást kötött – írja Ungár.

A Jobbik szerint a kormányinfó előrevetítette, mire számíthatunk a magyar kormánytól:

„hazugságra és még több hazugságra”.

A párt azt írja, hogy azoknak csalódást okozott a miniszterelnök, akik azt várták, hogy Orbán szembenéz azzal a ténnyel, hogy kudarcos a válságkezelésük. „A felelősség hárításában páratlan tehetséggel bíró Orbán Viktor ezúttal is inkább a háborúra, az EP-re és Brüsszelre mutogatott” – írják. Hozzáteszik: szerintük segíteni kellene a vállalkozókat, a lakosságot pedig adócsökkentéssel védenék.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.