Ugrás a tartalomra

Karácsonykor is jár a lillafüredi fényvonat

Létrehozva
Az ünnepi díszbe öltözött szerelvény vasárnap és hétfőn, vagyis karácsony első és második napján is közlekedik a Dorottya utca és Lillafüred között.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A fényvonat először december 17-én és 18-án indult el idén, éppen azon a hétvégén, amikor a felújítás végeztével újraindult maga a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) is.

Karácsony első és második napján, vagyis december 25-én és 26-án ismét elindult a fényekkel feldíszített kisvonat: ezeken a napokon kora este karácsonyi díszbe öltözött szerelvényekkel lehet utazni. A szerelvények feldíszítésében részt vett a korábbi Mikulásvonatokat üzemeltető Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány is.

Amint arról korábban beszámoltunk, a felújítás még 2020-ban kezdődött, és a kisvonat azután indulhatott újra, hogy a munkák véget értek, és már csak kisebb javítások vannak hátra, amelyek a menetrend szerinti közlekedés beindítását nem akadályozzák.

A vonatok újraindulásával egy időben megnyílt Lillafüreden a tóparti sétány, amit a munkavégzés idejére zártak le. A LÁEV járatai január 8-ig naponta, négy vonatpárral közlekednek, majd tavaszig csak hétvégéken és ünnepnapokon. Az érvényes menetrend és a fényvonattal kapcsolatos tudnivalók elérhetők a www.eszakerdo.hu honlapon.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.