Ugrás a tartalomra

Kiégett egy ház a Nagy király dűlőn

Létrehozva
Az eset még karácsony első napján történt, nem sérült meg senki.

Kigyulladt egy életvitelszerűen lakott hétvégi ház Miskolc külterületén, a Nagy király dűlőn még december 25-én - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Azt írják, a megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy gyorsbeavatkozó sugárral elfojtották a lángokat, majd átvizsgálták a huszonöt négyzetméteres épületet. 

A tűz az egész házra kiterjedt, így az ingatlan lakhatatlanná vált. Az eset során nem történt sérülés, a lakók elhelyezésében a rokonok segítettek - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.