Ugrás a tartalomra

Hamarosan mindenki megkapja a megemelt nyugdíjat

Létrehozva
Jó hírrel indul az év a szépkorúaknak: hamarosan mindenki megkapja a megemelt nyugdíjat - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A politikus hangsúlyozta, a polgári kormány kiáll az idősek érdekeiért: eddig öt alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és visszakapták a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is.
Hozzátette, hogy ebben az évben is folytatódik a Nők 40-program és változatlan marad a nyugdíjkorhatár is. "A nyugdíjasok ebben az évben is számíthatnak Magyarország kormányára!" - fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A videóban Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta, hogy a tervezett 5,2 százalékos nyugdíjemelés helyett annak többszörösét, 15 százalékot kapnak majd januártól nyugdíjemelésként az érintettek. Az emelés az öregségi nyugdíjak mellett a hozzátartozói nyugdíjakra is jár - jelezte.

Ez azt jelenti, hogy akinek van öregségi nyugdíja és mellette például özvegyi nyugdíjban is részesül, akkor mindkét ellátásra megkapja a 15 százalékos emelést - fejtette ki Hulák Zsuzsa.

Fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a közeljövőben érkező 13. havi nyugdíj szintén a megemelt összegben jár. A nyugdíjasok számára megnyugtató hír, hogy a kormány ebben a helyzetben is gondol rájuk - fogalmazott az Idősek Tanácsának tagja. (MTI)

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.